Szőcs Sebestyén: Budapest székesfőváros részvétele az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásban - Várostörténeti tanulmányok 1. (Budapest, 1977)

4. A királyi biztos a főváros élén

Vázsonyi Vilmos beszédei és írásai I. kötet Bp. 1927. 346. skk. A március 14-i köz­gyűlés után különben Kaas Ivor báró, majd Schomann Antal „hazafiúi" indokokból lemondtak törvényhatósági bizottsági tagságukról; később azonban Schomann lemondását visszavonta (E. 1906 március 15,1906 március 16,1906 március 17) ; Vázsonyi viszont már ezt megelőzően közigazgatási bizottsági tagságáról mondott le, azzal hogy „nem tartja méltónak, hogy a teljhatalmú királyi biztos elnöklete alatt tanácskozó választott bizottsági tagok kartársa legyen". (E. 1906 március 11.) A március 14-i közgyűléssel foglalkozó cikkek közül igen érdekes a Nép­szava 1906 március 16-i számának „A tegnapi közgyűléshez" c. cikke, amely egyértelműen felhívja a figyelmet a törvényhatósági bizottság ellenzéki szárnyán belüli ellentétekre, s kifejti: szerencse, hogy Vázsonyiéknak sikerült megakadályozniuk azt, hogy a főváros ügyei egyetlen ember kezébe kerüljenek. Feltételezhető egyébként, hogy ez a cikk is a kormány sugallatára íródott; ugyanakkor nem látszik valószínűtlennek az a feltételezés sem, hogy Vázsonyiék szembefordulása Polónyiékkal a Szociáldemokrata Párt vezetőiben egy, a Demokrata Párttal kiépíthető akcióegység reményét villantotta fel. A cikk hangvétele mindenképpen következtetni enged erre a feltevésre. 23 N. 1906 március 18. Ld. még a kérdéshez: BpN. 1906 február 16. 24 BFL. Főpm. Alt. ir. 1905:714. Az ügyirat a miniszter rendeletének tisztázati példányát és Rudnay felterjesztésének fogalmazványát tartalmazza. „A lényeges az" kezdetű mondat Rudnay saját kezű kiegészítése. 25 Uo. Tan. jkv. 1906 március 22. Vö.: N. 1906 március 23. 26 N. 1906 április 5. 27 E. 1906 március 16. 28 BFL. Tan. ir. 1906-VII-678. Rudnay rendelete és a tanács vonatkozó határozata megjelent: FK., az 1906 április 27-i szám melléklete. Vö.: BFL Tan. ir. 1906-1-6867. Ld. még: uo. Tan. jkv. 1906 március 29, valamint: BpN. 1906 március 30. 29 Ld. ehhez a kérdéshez: BFL. Tan. ir. 1906-IX-466. Rudnay rendelete és a tanács jelentése megjelent: FK., az 1906 április 27-i szám melléklete. Vö.: BFL. Tan. ir. 1906-1-6867. Ld. még: E. 1906 március 16, 1906 március 17, továbbá: Horváth: i. m. 66. A vármegyei tisztviselők gyűléséről Id.: uo. 62. skk. 30 Ld. erről: Lányi: i. m. 165. sk., 180. A január 8-i Pest megyei eseményekről ld. még: Horváth: i. m. 326. sk. 31 BFL. Pm. Ein. 1906:675. Ld. még: N. 1906 március 20, BpN. 1906 március 20, E. 1906 március 20, valamint: Horváth: i. m. 66., Lányi: i. m. 180., továbbá: Budapest közigazgatása 1906-1907-ben 31. Sajátos egyébként, hogy - még a miniszteri rendelet kiadása előtt ­voltak olyan hírek is, amelyek szerint Rudnay szándékozott a Saskör ellen vizsgálatot elrendelni, s ezzel a tanácsi IX. ügyosztályt akarta megbízni. Erről Id.: N. 1906 március 17. 32 BFL. Pm. Ein. 1906:675. Ld. még az előző jegyzetben említett napilapokat, valamint: Budapest közigazgatása 1906-1907-ben 31. sk. 33 BFL. Pm. Ein. 1906:675. Megjelent: FK., az 1906 április 27-i szám melléklete. Vö.: BFL. Tan. ir. 1906-1-6867. 34 N. 1906 március 21, 1906 március 22, BpN. 1906 március 21, 1906 március 22, E. 1906 március 21,1906 március 22. Vö.: Budapest közigazgatása 1906-1907-ben 32. 140

Next

/
Thumbnails
Contents