Szőcs Sebestyén: Budapest székesfőváros részvétele az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásban - Várostörténeti tanulmányok 1. (Budapest, 1977)

3. A főváros és a kormány közti konfliktus kiéleződése. A főváros királyi biztost kap. A királyi biztos tevékenységének kezdete

után Andreánszky javaslatára tért ki, mondván, hogy ő tudja: Andreánszky a maga indítványát nem gondolta komolyan; majd Hecht beszédére reflektálva tiltakozott a paktálás vádja ellen, s azt bizonygatta, hogy amíg egyfelől tanúsítani kell a nemzettel és az uralkodóval szemben egyaránt, hogy a főváros közönsége tiszteli, becsüli és védelmezi is az alkotmányt, másfelől teljesítenie is kell a fővárosnak a reá háruló feladatokat mindaddig, amíg „az erőszakkal szemben azt teljesíteni lehet". Polónyi után Heltai emelkedett szólásra ugyancsak Márkus indítványának a védelmében; majd Vázsonyi érezte kötelességének, hogy Hecht beszédének személyek említése nélkül is „személyekre célzó" jellegét megbélyegezze, becsületét megvédelmezze, s hogy egyúttal deklarálja: a királyi biztos kiküldésének törvénytelen jellege ellen a közgyűlés távolmaradásával igen hathatós formában érvényre juttatta tiltakozását. Mindezek után Kasits Péter játszotta el a maga szerepét; ő azt jelentette ki, hogy szándékában állott a Szabad Polgári Párt részéről egy, a Hecht Ernőéhez hasonló javaslatot a közgyűlés elé terjeszteni, de végül is ezt nem teszi, és Hechtet is felszólította, hogy indítványát Márkus indítványának a javára vonja vissza. A vita befejeztével az indítványtevők valamennyien éltek a zárszó jogával; Márkus kivételével, akinek az általa előterjesztett javaslatról ekkor sem volt semmi mondanivalója. Ezzel szemben Andreánszky kijelentette, hogy indítványát ő igenis fenntartja, mert egy olyan közgyűlés, amely amíg „egyrészt ellenállást hirdet, másrészt meghódol egy olyan hatalomnak, amellyel szemben ellenállást hirdet", csak ilyen határozat méltó. Ezért téved - mondotta Andreánszky Polónyi is és Hecht is indítványa megítélésében; ő azt a legkomolyabban gondolta, mert csak ez az indítvány fejezi ki a közgyűlés igazi arculatát. Andreánszkynak ebben feltétlenül igaza is volt: az ő abszurd, ironikus javaslata Hecht bírálatánál is egyértelműbben tükrözte a ténylegesen kialakult helyzetet, s maradt az egyetlen tiltakozó hang, hiszen végül Hecht is visszavonta indítványát; így aztán Márkus és Andreánszky javaslatai felett szavazott a közgyűlés. Elsőként a Márkus által benyújtott indítvány felett, amelyet a többség el is fogadott, s ezzel a Márkus által benyújtott javaslat emelkedett határozattá.

125 Azzal természetesen a városatyák tisztában voltak, hogy tiltakozásuknak vajmi kevés eredménye lesz: a főváros autonómiája a királyi biztos kinevezésével feltétlenül veszélybe került. Ennek az autonómiának az igazi értékére azonban a Népszava cikkírója mutatott rá a közgyűlés eseményeihez fűzött kommentárjában.

126 A cikkíró hangoztatta, hogy az önkényuralmat minden tisztességes ember elítéli ugyan, de hangsúlyozta azt is, hogy a főváros lakosságának egyáltalán semmi oka nincs arra, hogy az autonómia védelmében bármiféle akciót is indítson, hiszen ez az autonómia mindig csak a kiváltságosak autonómiája volt, s kizárólag csak a vagyonosak érdekeit védte. Ez az autonómia a korrupció uralmát, a protekció és a klikk-rendszer virágzását jelentette, így ennek az autonómiának a fenntartásáért nyilvánvaló módon „senkinek" sincs oka lelkesedni, és senki nem siet megvédelmezésére. A Népszava cikkírójának ez a bírálata természetesen helytálló; kérdéses azonban, hogy a cikk nem a kormány sugallatára látott-e napvilágot; eleve is megakadályozandó, hogy a fővárosi ellenzék vezérei esetleg a munkástömegek demokratikus érzelmeire próbáljanak appellálni, s a demokrácia megmentésének jelszavával valamiféle kormányellenes szövetség létrehozását kíséreljék meg a fővárosi munkássággal. 104