Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XVI. - Urbs 16. (Budapest, 2022)
A szőlőművelés, bortermelés, borforgalmazás szerepe a városok életében
66 A szőlőművelés, bortermelés, borforgalmazás szerepe a városok életében Cigléd és Szőlőske puszta, a káptalani részhez pedig az Almagyar, Tihamér, Tekse-Szalók és Kocs puszta tartozott. Az itt elhelyezkedő szőlőparcellákat bérelte, használta a város lakossága.18 A város határában lévő pusztákon lényegében csak szőlők voltak, - legalábbis az egyéb termények nem bírtak nagy jelentőséggel - így a szőlődézsmából származó komoly bevételek miatt a földesurak nem nyúltak a szőlőhasználati jogokhoz.19 A szőlők kizárólagossága egyben problémát is jelentett, hiszen a szőlők nem minősültek jobbágyteleknek, vagyis nem tartoztak az úrbéres jellegű területekhez.20 Ez adta meg az alapot a több évig tartó pereskedéshez, ami az érsek, a káptalan és a város között zajlott. A város meggyőződése szerint a szőlők úrbéres természetűek voltak, hiszen másképp nem kellett volna fizetniük utána kilencedet, tizedet és robotot, mintegy jobbágyi szolgáltatásként. Az érseki álláspont szerint viszont a város lakossága az urbárium helyett egyértelműen az egyezményt választotta, tehát nem lehetett úrbérpótló szerződésként tekinteni rá. Ezt a nézeteltérést támasztja alá a címben szereplő idézet is („Az Egyház áldozik a haza javáért imát és dézsmát”), hiszen a konfliktus kétféle olvasatára világít rá. 1848-ban az áprilisi törvények 13. törvénycikke valóban eltörölte az egyházi tizedet, amire az egyház a jelmondatában valószínűleg utalni akart a dézsma szó révén. Az egri lakosság azonban egyértelműen a bordézsma szedését, illetve annak eltörlését értette alatta. A fennálló helyzet természetesen nem volt helyi jelenség, a szőlők kizárólagossága és a jelentős piacközponti funkciót betöltő, szabad királyi városi rangért küzdő város jelentősége és bizonytalan jogi helyzete azonban tovább bonyolította a dolgot. Az egri bordézsma ügye Bár a szőlőből élő településeken már 1848 nyarán mindennaposak voltak a zavargások, Egerben csupán 1849. szeptember 27-én léptek fel erélyesen a bordézsma megszüntetése érdekében. Ebben valószínűleg az is közrejátszott, hogy az érseki tisztség betöltetlen volt, a főkáptalan pedig nem vállalta a dézsmaszedéssel járó esetleges konfliktusokat. A korábbi érsek, Pyrker János 1847- ben bekövetkezett halála után, 1848. június 25-én a magyar kormány Lonovics Józsefet nevezte ki egri érseknek, ő azonban az 1848 49-es események következtében nem tölthette be ezt a tisztséget. Az 1853-as úrbéri pátensig, az elhúzódó, sokszor barátságtalan tárgyalások sorozatának a bordézsma ügye és a 18 Nemes 1996. 86-87. p. 19 Nemes 1996. 81-83. p. 20 A földhasználattal kapcsolatos kérdésekre ld. Varga 1967.
