Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XVI. - Urbs 16. (Budapest, 2022)
Recenziók
A liget — egykor 463 megfelelő rekreációs tereket is ki tudta alakítani. A Krizsán Zoltánná és Baracka Katalin által tervezett, a centenáriumra átadott parkban jól felszerelt játszóterek, pihenő- és sportolásra alkalmas terek, napozórét várta a városlakókat, és még olyan tematikus vagy speciális kertek is helyet kaptak itt, mint a Csorba Vera tervezte Vakok kertje vagy a kis botanikus kert. Bár a gyorsan elavuló játék- és játszótereket többször korszerűsítették, s néhány frekventált helyet is megújítottak, a túlhasználat és a Városliget beépítettsége - ami messze meghaladta a városi parkokra meghatározott értéket — általános felújítást sürgetett, amit a főváros a 2000-es években még terheléscsökkentéssel egybekötve kívánt megoldani (beépítettség csökkentése, tömegrendezvények korlátozása stb.). Ám a 2010-es évek újabb fordulatot hoztak, s ismét csak a funkcióbővítés, intézményesítés és az azzal járó építés-fejlesztés diadalmaskodott. A kultúra, a sport, a rekreáció és a családok parkjának kikiáltott Városliget beépítettsége, terhelése tovább növekedhet, s ezért a park a legjobb tervezői szándék ellenére sem tud hitelesen megújulni; nem is beszélve a Liget lényegét adó zöldfelületekről, elsősorban a beállt, értékes fás állományokról, amelyek rendkívül érzékenyen reagálhatnak az építkezések okozta élőhelyi változásokra. S ha valami, akkor a növényalkalmazás, legalább említés szintű szerepeltetése hiányzik a tanulmányból, annál is inkább, mert mind a Nebbien-terv, mind a későbbi átfogó tervek részletes növénytelepítési, felmérési tervlapokat tartalmaztak. A legfontosabb élő tájépítészeti eszközrendszer történeti elemzése és értékelése térszerkezeti, esztétikai, rekreációs és helyi klimatikus szempontok - mai szóval, a park növényzetének ökoszisztéma-szolgáltatása - alapján egy következő könyv témája lehet. A „kisfejezetek” közül Hídvégi Violetta Pavilonsors a Városligetben - A Gruber- Kolegerszky-kioszk és bérlői című írása az 1860-as évektől az 1930-as évekig mutatja be elmélyült forráselemzés alapján az egykori híres kávézó, kioszk hol sikeres, hol küzdelmes történetét. A Liget város felőli, fasori bejáratán túl (a későbbi Nebbien-rondó), a 18. század végén emelt vendéglő hosszú ideig az egyetlen pihenő- és szomjoltó hely volt, mígnem 1860-ban Gruber Antal cukrászmester új vendéglő ötletével állt elő. A Liget megbecsültségét jelezte, hogy olyan jeles építészek tervezték, illetve bővítették a kioszkot, mint Feszi Frigyes és Pollack Mihály. A Gruber-kioszk eredetileg a Liget kedvelt, hangulatos részére, az ún. Széchenyi-szigetre települt, de a kezdeti sikerek után az Országos Vásár nem hogy nem segítette, hanem inkább csökkentette a kioszk látogatottságát. Az egyenlőtlen versenyhelyzet a Millenniumi Kiállítás alatt, az Ős- Budavár felépítésével megismétlődött, pedig a kioszk akkor már a Stefánia út menti területen állt, a kiállítás ugyanis igénybe vette a tóparti és szigeti területeket is. Különösen a második nagy korszak tulajdonosa, Kolegerszky bizonyult öntudatos, a város fejlődéséért elkötelezett vendéglősnek. A vendéglő fejlesztése mellett magára vállalt olyan közfeladatokat is, mint a Stefánia út közvilágítása vagy a tágabb térség parkjának gondozása, rendezése. Az 1910-es évektől sorra jöttek az új bérlők, ám a Kolegerszky név jól csengő márkanév maradt egészen addig, amíg a főváros a kioszk helyén egy új funkciót kívánt létesíteni. Az állandó kertészeti kiállítási és divatbemutató pavilon az 1930-as évek végén Weichinger Károly tervei alapján épült fel. Az épület nem bizonyult időtállónak, ám az építési hely bélyege ott maradt, s utóbb újabb épületeknek
