Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XVI. - Urbs 16. (Budapest, 2022)
Recenziók
462 Recenziók nagy vonalakban a Nebbien-terv kertépítészeti tervét, karakteres növényalkalmazását és zöldfelületi arányait, típusait tükrözik. Nebbien tervén a fásított, fával borított területek mintegy 30%-ot tesznek ki, és hasonló arányt képviselnek a szántók, illetve a kaszálóként használható nedves rétek a mély vonulat, a patak mentén. Van azonban egy olyan kertépítészeti elem, ami jó fél évszázadon át még fennmaradt, noha Nebbien nem így tervezte. Ez az ún. Batthyány-fasor, a rondótól az akkori külterületek felé vezető kettős fasorral kísért sétány, amit Nebbien áttelepítésre javasolt, hogy a nagyrét és a kis tó természetszerű térformát kaphasson. Nebbien tervén nincs egyetlen fasor sem, mert a merev, architektonikus vonalat idegennek tartotta a tájképi kertben. A fasor csak Fuchs Emil városi főkertész munkája nyomán tűnt el a Ligetből, ami érthető, hiszen a főkertész az angolkert meggyőződéses híve volt. (Friwisz Ferenc térképe 1863; Halácsy 1871.) A tájképi kertbe nem illő fasor több évtizeden át való megtartása — nézetem szerint - térszerkezeti szempontból nagyobb eltérést jelentett a tervhez képest, mint a közpark kulturális és rekreációs programját gazdagító építmények megvalósulásának forráshiány miatti elmaradása. A tanulmányban szépen követhetők a városi vagy országos igények, tervek mentén történt beavatkozások. A vaspálya építése, majd az állatkert kialakítása is saját fővárosi, közparki területen történt, jóllehet a fővárosi Közmunkák Tanácsa még az 1870-es években is sürgette a Széchenyi által megálmodott, Pestet övező zöldövezet gondolatát; s ekkor még volt is realitása a tervnek a Ligettől északnyugatra fekvő lóversenytér befásításával. Ám hamarosan kormánydöntés született az 1885. évi országos kiállítás, majd az 1896. évi millenniumi kiállítás megrendezéséről, amihez a Sugárút és a földalatti jó városi és közlekedési kapcsolatot biztosított. Megkezdődött a park térszerkezetének és karakterének gyökeres átalakítása a nemzeti érdekek mentén. A beállt, érett, klasszikus tájképi kert testébe beleerőltetett architektonikus térszerkezet az egyik legérzékenyebb parkrészt dúlta szét, visszahozva a nagy nehezen eltüntetett Batthyány-fasor tengelyét, immár a nagy tömegeket befogadni képes burkolatokkal és merev, mesterkélt térrendszerrel. Számomra üdítő újdonság volt az Országos Vásár alternatív terve, ami jóval visszafogottabb programot, beépítettséget és a tájképi térszerkezet mérsékelt átalakítását eredményezte volna a délkeleti térségben. Kár, hogy nem ez valósult meg, talán a Millenniumi Kiállítás sem dúlta volna fel oly mértékben a ligetet. Ezekkel a kiállítási területekkel a Liget belseje - vásárral vagy anélkül, iparcsamokkal vagy BNV-vel - idegen, túlhasznált területként várta jobb sorsát. Nem hozott sajnos érdemi változást az ideiglenes kiállítási épületek elbontása utáni, Rüde Károly-féle rendezés (1929) sem az elaprózott térszerkezettel, a fasorokkal határolt, mesterkélt pihenőterekkel, az időközben kulturális, szabadidős intézményi zónává vált északnyugati résszel, a kiépített Stefánia út és a többi átkötő út megerősítésével, kiszélesítésével. A II. világháború utáni időszak Liget-történetének egyik legdurvább fordulata a Felvonulási tér kialakítása, ami a hatalom erőszakos beavatkozása volt a közpark megalomán célok mentén való átrendezésére. A hetvenes években a fővárosi fejlesztések jelentős enyhülést és nyitást hoztak a közpark térszerkezetében. A Felvonulási tér - immár Sztálin szobra nélkül - ugyan megmaradt, és nem szűnt meg a ligetet átszelő főúthálózat sem, de a BNV kitelepítése üdítő lépés volt. A Városliget rekonstrukciója úgy hozta vissza a tágas, levegős térszerkezetet, hogy közben a kor igényeinek
