Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XVI. - Urbs 16. (Budapest, 2022)
A szőlőművelés, bortermelés, borforgalmazás szerepe a városok életében
Tózsa-Rigó Attila: A szőlő, a bor és a város 127 a borból származó jövedelem megközelítette, vagy túl is lépte az összes városi bevétel egyharmadát (!). A századforduló körüli időszakban tehát a város pénzügyi egyenlege szempontjából az adók mellett már központi jelentőséggel bírt a Weingeld. A szőlőhöz kapcsolható bevételtípusok között említhető még a Zöldszoba (Gruenstubl) és a Városháza pincéinek a bérbeadása. Ezek azonban a borpénzhez képest elenyésző összegeket tettek ki. Az ötvenes évek végéig évente átlagosan 18-20 fontdénár folyt be abból, hogy a szőlőbirtokos és/vagy borkereskedő polgároknak bérbe adták az említett pincehelyiségeket. Kézenfekvő elemzési szempont lenne még az évente eladott bor mennyiségének a vizsgálata.38 Ezzel többek között ki lehetne küszöbölni azt a lehetséges anomáliát, amely a pénz értékének a változásából adódhat. Sajnos azonban a forrás értelmezése nem tesz lehetővé egy ilyen, az egész korszakot átfogó adatsor összeállítását. A korabeli mértékegységeket még viszonylag jól tudjuk értelmezni (a fuderhez, dreilinghoz és akóhoz Id. a 17. jegyzetet). Problémát jelent viszont, hogy nagyon sokszor egyszerűen csak annyit adnak meg, hogy hány hordónyi bort vásárolt, majd értékesített a város. Ezeknél a hordóknál pedig nem minden esetben közlik, hogy hány akósak voltak. További számítási problémát jelentenek a borajándékok. A korábban már említett tisztelgő ajándékoknál még gyakrabban fordul elő, hogy csak a hordó mennyiségét adták meg, annak méretét viszont nem. így a legtöbb évben nem állapítható meg pontosan a beszerzett és az eladott bormennyiség. Fogyasztástörténeti adalékok. A bor minőségi mutatói Érdemes kitérni a borpénz fogyasztástörténeti információira is. Ezekből a Pozsonyban értékesített borok minőségi jellemzőire is következtethetünk. Az esetek nagy többségében fehérbort mérhettek, mivel a vörösbort külön megjelölik. A kisszámú esetből azt lehet kimutatni, hogy a vörösbor pintenkénti ára vagy alacsonyabb volt, mint a fehéré, vagy egyazon árban mérték. Olyan esetről nem tudunk, mikor a vörös drágább lett volna, mint a fehér. A bor minőségéről legtöbbször csak úgy értesülünk, hogy megjelölik, hogy nem azévi, hanem ún. virdig wein, azaz egy éves bor került eladásra. A nyolcvanas évektől egyre gyakrabban fordul elő, hogy a kamarás nem csak az azévi, vagy előző évi bort adta el, hanem a korábbi évekből származó borból befolyt 38 Kenyeres Istvánnak tartozom köszönettel, hogy a VIII. Várostörténeti Konferencián felhívta erre az elemzési lehetőségre a figyelmem.