Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XV. - Urbs 15. (Budapest, 2021)
Az érdekérvényesítés eszközei
Dobszay Tamás: A városok országgyűlési súlyának változásai... 221 ményét egyetlen közös szavazattal vették figyelembe. E döntéshozatali szokás azonban később a hivatalos, országos ülésen is érvényre jutott. Az okfejtéssel egyetérthetünk, ám azt kiegészítve a határozati eljárások s azok fejlődésének általános hátterébe illesztve kell elemeznünk a folyamatot. A rendi tanácskozásokon, így a rendi országgyűlésen is többféle döntéshozatali eljárás létezett, s azt, hogy mikor melyiket használták, csak szokások döntötték el. A törvények nem adtak egyértelmű útmutatást, a szokások pedig törvényrontó erejüknél fogva a törvények betűjétől eltérő, de jogszerűnek elismert módozatokat is gyakorlattá tehettek. Az egyes döntési folyamatokról sokszor nincs is forrásunk, vagy azok nehezen értelmezhetők. A hivatalos naplók és jegyzőkönyvek a határozat tényét és tartalmát, de nem meghozatala módját rögzítették. A kortársi magánfeljegyzések, levelek adatai nemritkán ellentmondók.4 A három alkalmazott döntési mód a közmegegyezéses, a mérlegeléses és a szavazatszámlálásos eljárás volt. A közmegegyezéses határozat egyik formája, hogy „a hallgatás: beleegyezés” elve alapján, ellenvélemény híján, az elhangzottjavaslat emelkedett határozattá, a fel nem szólalókat úgy tekintették, hogy az elhangzottakkal egyetértenek. E szó szerint hallgatólagos beleegyezésnek éppen ellentettje, a leghangosabb döntési forma volt a másik közmegegyezéses módozat, a közfelkiáltás. A Kancellária diétális részlegének vezetője, Wirkner Lajos egyenesen ennek tulajdonítja a rendi diéta átalakulását, az uralkodó pozícióvesztését. „Az országos ülés, ahol a személynök elnökölt, s előbb nagy befolyást gyakorolt, ezáltal [a közfelkiáltás által - D. T.] oly intézménnyé törpült, ahol a kerületi gyűlések határozatai csak formailag kapták megerősítésöket, [...] azokat az egyszerű »maradjon« fölkiáltással helyben hagyták.”5 Még 1839-ben is, amikor a Karok és Rendek országos ülésen elnöklő személynök jogot formált a szavazás elrendelésére, az alsótábla ismételten „csak azok nyilatkozását kívánta, kik a »mindnyájan« szóba nem osztoznak”, hiszen - s ez fontos érv volt az akklamáció mellett - azokat, „kik abban osztoznak, nyilatkozatra szólítni fel, csak időveszteség”.6 A személynökkel szemben úgy döntöttek, hogy „ha a felkiáltás ellen nem szól senki, csupán csak felkiáltásból kell a többséget kimondani”.7 E vélemény kifejezi a rendeknek a kormányzat által befolyásolt elnöklést illető bizalmatlanságát, amely miatt a döntés súly4 Emiatt korlátozott Gárdonyi egyébként forrásokon alapuló érvelésének érvénye. Vaszary 1883. 12-13. p. A szavazási rendre összefoglalóan Kérészy 1906. 51-58. p. 5 Wirkner 1879. 139-140. és 257-258. p. 6 Konkoli Thege 1847.1. 65. p. 7 Uo. 66. p.
