Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XV. - Urbs 15. (Budapest, 2021)
Recenziók
412 Recenziók időtöltésre alkalmas félnyilvános tereket, ami kapitalista nagyvárosokban szokatlan. Az ide telepített nagyszámú gyermek-, szociális és kulturális intézmény pedig nemcsak a „ Gemeindebau ” népességét, hanem a környék lakóit is kiszolgálta, így ezek a térhasználat tekintetében is beágyazódtak a városi szövetbe, miközben a város társadalmi (és nem utolsó sorban politikai) topográfiáját természetesen alaposan megváltoztatták. Az egyik tanulmány a 22. kerületben (Donaustadt) található Goethehof példáján annak is nyomába ered, hogy egy ilyen hatalmas lakótömbben mennyiben él tovább napjainkban a Vörös Bécs öröksége? A szerző megállapítása szerint az építéskor vizionált közösségi érzés és életforma - amelynek bizonyos realitást kölcsönzött a lakásokon kívüli közös terek, berendezések és intézmények intenzív használata, a közösnek érzett sors identitást meghatározó szerepe - ma már nem létezik, az itt élőket a 21. század elején nem igazán köti össze semmi. Bár a lakások kicsik, szívesen élnek itt az emberek, a lakókörnyezet minősége jó. Ugyanakkor, míg a korábbi itt élő generációkban a társadalmi felemelkedés reménye volt az uralkodó érzés, napjaink fiataljai körében a leszakadástól való félelem, a társadalmi integráció nehézsége és valamiféle „dühhel átitatott apátia”.15 Eve Blau véleménye szerint a Vörös Bécs máig érvényes üzenete a törekvés, hogy „a társadalmat azáltal tegyük jobbá, hogy a városokat tesszük jobbá. A városok ehhez azért jelentenek jó kiindulópontot, mert gazdasági értelemben is globális csomópontokat képeznek, ahol találkozik az, ami egymásnak idegen, és a különbözőségek jól láthatóan tűnnek szembe.”16 Sípos András 15 Strouhal, Ernst: Im Goethehof, 280. p. 16 Blau, Eve - Heindl, Gabu - Platzer, Monika: Architektur und Politik, Lernen vom Roten Wien. 163. p.
