Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XV. - Urbs 15. (Budapest, 2021)

Recenziók

Lukács Anikó: Nemzeti divat Pesten a 19. században

401

és a szabad király városok polgárságára korlátozódó natio hungarica fogalmát fokozatosan felváltotta az etnikai-nyelvi alapú, így a „népet”, a tömegeket is magába foglaló modem nemzetfogalom. E folyamat kapcsán nem szabad ugyanakkor figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy nagyjából a 17. század vége felé a rendi nemzetfelfogás mellett fokozatosan kialakult egy újabb nemzetfogalom is, amely nem a jogi státuszt, hanem a területi kötődést állította előtérbe. A magyar történetírás ezt a „hungarus tudat” kifejezéssel írja le, amelyet később az etnikai alapú nemzetfogalom szintén kiszorított. A három eltérő felfogás azonban, különösen a 19. század első felében még egyszerre jelentkezett, keveredett, és mindez természetesen szoros kölcsönhatásban állt az öltözék, a divat kérdésével is.

Erre egyébként kiváló példát idézhetünk a könyvnek abból a később még szóba kerülő részéből, amelyben a szerző a pesti német és magyar szabók vitáját ismerteti, amely a körül robbant ki az 1830-as évek elején, hogy vajon készíthet-e magyaros ruhát egy olyan szabómester, aki történetesen a német szabócéh tagja. A vitában a német szabócéh képviselőinek érvelésében megjelent egyrészt az a hivatkozás, hogy a céhükhöz tartozó, de magyar ruhát készítő mester magyar születésű, vagyis itt az etnikai alapon felfogott nemzetfogalmat használták. De ugyanebben a városi tanácshoz írt beadványukban a német céh mesterei részéről egy másik felfogással is találkozhatunk, ugyanis többek között így érveltek, egyébként németül, amit a szerző fordításában idézek:

„ Mi is ugyanannak a földnek a gyermekei vagyunk, ugyanannak a törvénynek a védelme alatt élünk, és ugyanazokat a polgári szabadságokat élvezzük. Mi is magyarok vagyunk! és büszkén hirdetjük ezt. ” (122. p.)

A nemzeti viselet kérdése tehát a 19. század első felétől kibontakozó modem magyar nacionalizmushoz és nemzetépítéshez kapcsolódik, így a szerző fő célja az, hogy végső soron ezt a folyamatot vizsgálja, egy konkrét példán, „a nemzeti öltözet elterjesztésére, divatba hozására irányuló törekvéseken keresztül. ” (14. p.)

Lukács Anikó elemzése mindezért a hagyományosabb divattörténetekhez képest jóval szélesebb területre irányul. így például foglalkozik a népviselet és a nemzetiként azonosított öltözet kapcsolatával, rámutatva, hogy a reformkorban kialakítani igyekezett nemzeti viselet alapjául a 16-17. századi főúri öltözék szolgált. Részletesen szól a nemzeti öltözetet pártoló propagandában megjelenő múltképről és a kollektív emlékezet alakításáról is. Arról tehát, hogy a mindinkább nemzeti alapon elképzelt közösség miként fogalmazta meg a történelméhez fűződő kapcsolatát. Vagy azzal, hogy miért és hogyan merültek fel az öltözködés kapcsán a nemzet jövőjének sorskérdései. Vagy arról, hogy ebben a valóban nemzetépítő diskurzusban miként igyekeztek megkonstruálni egy nemzeti önképet, illetve a „valódi” magyar alakját, és hogyan állították ezt szembe az „idegen” képével. Hogyan jelent meg a nemzeti divat kapcsán az Európához való viszony, illetve az ázsiai eredet problematikája? Hogyan kapcsolódott a nemzeti divathoz a nemzeti ipar kérdése? Egyszóval, a könyv valóban a modem magyar nemzetépítés folyamatához tud érdemben hozzászólni.

Lukács Anikó a kiváló kérdésfelvetéshez hasonlóan nagyon jó módszertani döntéseket is hozott, ami egyben természetesen a munka felépítését is meghatározza. A rövid és lényegre törő bevezetőn kívül a könyvben nincsenek külön hosszabb elméletimódszertani fejtegetések. A kurrens nemzetközi nacionalizmus-kutatásra például csak