Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XV. - Urbs 15. (Budapest, 2021)
Recenziók
380 Recenziók hány évvel előttük már bekerült a tanácsba. Az ilyen és ehhez hasonló ellentmondásos megoldások megelőzése (és az archontológia egységesebb áttekinthetősége) érdekében véleményem szerint célszerűbb lett volna a problémákat inkább generáló mintsem megoldó korszakolás helyett a - szintén bonyolult, de az értelmezést talán jobban segítő - rokoni kapcsolatok mentén felvázolni az egyes vezetők életrajzait, vagy esetleg a tipikus és atipikus karrierutakat számba véve kialakítani a csoportokat. Ezek az alternatív lehetőségek pedig biztosan kivitelezhetők lettek volna, hiszen a szerző az archontológiához tartozó lényegre törő és informatív életrajzokat ezek köré építi. A főbírók, királybírók és tanácstagok tisztségviselésének idejére vonatkozó adatok összesítését pedig talán szerencsésebb lett volna egy egységes táblázatban megoldani, ahogy az például a jegyzők esetében is történt. Még szintén a második szerkezeti egységhez tartozik a kolozsvári és szebeni elit kapcsolati hálójának bemutatása, amely egyszersmind tartalmazza a mű legfontosabb történeti következtetéseit is. Flóra Ágnes esettanulmány-szerűen mutatja be egy kolozsvári család esetében a lehetséges házasodási stratégiákat, amelyeknek első szintje a meglévő vagyoni háttérre támaszkodva a politikai elitbe való bekerülés a házasság intézményének segítségével. A második egyfajta átmenet, amelyben a meglévő befolyás megtartása játszik kulcsszerepet, de már a városközi kapcsolatok kiépítésével is számolni kell. A harmadik és egyben utolsó szinten pedig a városon túlmutató politikai-gazdasági befolyásszerzés kerül a stratégia középpontjába, igaz, ez utóbbi stratégia jóval kisebb szerepet játszott a kora újkori Erdélyben, mint az előző kettő. Flóra Ágnes ezután gondosan alátámasztott érvelésében kifejti, hogy apa-fiú viszonylatban a családok jellemzően két generáción keresztül voltak részei a városi elitnek, a harmadik generáció viszont már eltérő ambíciókat dédelgetett, például a nemesség soraiba való bekerülést. Nem elhanyagolhatók továbbá a szerzőnek a presztízs és a vagyon özvegyeken keresztül történő áthagyományozódásával kapcsolatban tett észrevételei sem. Ezenkívül Flóra Ágnes megállapítja, hogy a patriciátus nem megfelelő fogalom a 16. századi Kolozsvárt és Szebent irányító befolyásos politikai csoport elkülönítésére, a vezető városi elit elnevezés sokkal pontosabban jellemzi ezt a réteget a kora újkori erdélyi városokban. Végül a harmadik szerkezeti egység az elit közösségi térben megjelenő reprezentációját vázolja fel. Tárgyalja a tanácstagok megválasztásának ceremóniáját a választás helyétől és idejétől kezdve az eskütételig és kitér a temető mint eskütételi helyszín, valamint a tanács létszáma (12 fő) szimbolikájára. Mindez izgalmas mentalitástörténeti adalékokkal szolgál, csakúgy, mint a városháza díszítésének bemutatása, amely egyszerre volt hivatott megjeleníteni a városlakók erényeit (idézetek a Bibliából és klasszikus auktoroktól) és a vezetők hatalmát (Justitia-szobor, Roland-szobor). Flóra Ágnes monográfiája gördülékenyen olvasható, adatgazdag, logikusan felépített szakkönyv, amely különösen jól hárítja el a többnyelvűségből eredő akadályokat. A települések nevét például a jelenlegi hivatalos névalakban adja meg, az első említésnél zárójelben megemlítve a korabeli magyar és német névalakot is, amelyeket a kötet végére illesztett függelék is tartalmaz táblázatos formában, a latin névalakkal kiegészítve. A kétnyelvű Kolozsvár személynevei esetében a keresztnév alakja egyértelműsíti a személy nemzetiségi hovatartozását, az uralkodók nevei pedig következetesen
