Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XV. - Urbs 15. (Budapest, 2021)
Recenziók
370 Recenziók bá a 19. század közepétől alkalmazott tintabélyegzőkre, valamint a 20. század legelején belügyminisztériumi rendelettel előírt szabványosított bélyegző kialakulására. A Csíkszeredái csendőrparancsnokság történetét Lőrinczi Dénes kutatásai alapján ismerheti meg az olvasó. A szerző először a francia előképet vázolja fel, majd bemutatja a szervezet kialakulását az Osztrák-Magyar Monarchia területén a szabadságharc után, valamint a csendőrség politikai változások miatti átszerveződését a kiegyezésig terjedően. Erdélyben a neoabszolutizmus időszakában is működött a zsandárság, a 10-es számú csendőrparancsnokságként. Lőrinczi bemutatja a szervezet személyi állományát, feladatkörét, ismerteti a testület hatékony működését, amit jelez, hogy a csendőrség országos szintű bővítésekor (1881) az erdélyi mintát vették alapul. A szerző betekintést ad az erdélyi csendőrkerület osztrák mintára történő átalakításába, szervezeti felépítésébe is, valamint összegzi a Csíkszeredái csendőrparancsnokság dualizmuskori történetét, mindezt ábrákkal is szemlélteti. Vizsgálja a Csík vármegyei bűnözési rátát, és példákon keresztül mutatja be a csendőrség munkáját. Zárásként a Csíkszeredái csendőrség néhány emblematikus alakjának tevékenységét idézi fel. Róth András Lajos Tanárok szerepe a csík(szereda)i kultúrában és közéletben a 19. század második és a 20. század első felében című írásában a helyi iskolai értesítők és a sajtó tartalomelemzése révén a helybeli tanárok iskolán kívüli kulturális tevékenységét mutatja be. Sorra veszi azokat a „szerepköröket” és színtereket, amelyekben a tanárok iskolai kötelezettségeiken túlmenően szerepet vállalva gyarapították a vármegye kulturális, társadalmi életét, s táblázatban összesíti a Csíkszeredái tanárok iskolán kívüli tevékenységére vonatkozó adatokat. A szerző részletesen kitér Apponyi Albert 1906-os, előadások és felolvasások rendezésére vonatkozó felhívására, valamint az 1912-es szabadelőadások tartására vonatkozó kultuszminiszteri rendeletre, amelynek végrehajtására számos csíki példát vonultat fel a korabeli iskolai értesítők képi anyagának közreadásával. Szabó András a Csíkszeredái rajzoktatás és képzőművészet kérdéseibe nyújt betekintést. Azonosítja a 19. század végétől a 20. század második feléig a városban működő rajzoktatókat, az iskolai értesítők elemzése révén pedig bepillantást nyújt a gimnáziumi rajzképzésbe. A szerző kitér a Csíkszeredái képzőművészeti élet sokszínűségére, amelynek kezdetét Nagy Imre festőművészhez kötve 1939-re teszi, és bemutatja azokat a művészeket - mások mellett Nagy Istvánt, Márton Ferencet, Szopos Sándort akik meghatározó alakjai voltak a város képzőművészetének. Szól továbbá a város képzőművészeti vonatkozású eseményeiről és a rajzoktatás fejlődéséről, és főképp a Csíki Lapok hasábjain megjelent korabeli beszámolókkal színesíti az áttekintést. Tanulmányának végén a vizsgált időszak helyi érdekeltségű kiállításainak és művészeti tevékenységeinek, valamint a bemutatott művészek Csíki Székely Múzeumban őrzött alkotásainak lajstromát adja. Oláh Sándor a Csíkszereda városfejlesztésére vonatkozó kísérleteket és annak társadalmi recepcióját vizsgálja tanulmányában az 1940-1944 közötti időszakban. A szerző a sajtótermékekre és az állami adminisztrációban keletkezett forrásokra támaszkodva mutatja be, hogy az anyaországhoz történő visszacsatolást követően, mivel a helyi társadalom az általános viszonyokhoz képest érzékelte a lemaradást, központi szerepet kapott a városfejlesztés. Oláh feltárja az 1941-es városfejlesztési terv részle
