Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XV. - Urbs 15. (Budapest, 2021)

Az érdekérvényesítés eszközei

202 Az érdekérvényesítés eszközei köszönhetően az eredetileg kiszabott 5000 forintos összegből először 700 forin­tot engedett el, majd a követi számadások szerint a másfél évig zajló diéta alatt a fennmaradó összegből is mindössze 1300 forintot törlesztett a város.24 A polgárság az 1703-as privilégiumban is szereplő harmincadmentességének a kamara részéről történő sorozatos megsértése ügyében a követek számos al­kalommal jártak közben a Magyar Kamaránál (báró Ferdinand Anton Laif ért alelnöknél),25 és Zichy Adám ítélőmester közreműködésével az országos sérel­mek közé vétették fel az ügyet.26 A várostörténeti szakirodalom is megállapí­totta, hogy a polgárság harmincadmentessége a korszakra jórészt megszűnt.27 Ez azonban nem jelentette azt, hogy a városok ne törekedtek volna ennek fo­lyamatos érvényesítésére.28 Mint a sérelmekben is láttuk, a város egyik legfőbb megélhetési forrása a borkereskedelem volt, amelynek biztosításáért minden adódó alkalommal harcba szállt követei útján. A Wolfgang Neffczer által bérbe vett harmincadvámok adminisztrátorai ellen benyújtott panaszok Laffert alel­­nök ígéretei és egy kiadott rendelet ellenére hatástalanok maradtak.29 A kifogá­solt budai királyi vámon kivetett 2,5%-os vám hosszú távon versenyhátrányba hozta a budai kereskedőket a pestiekkel szemben.30 A vámhely megszüntetése a további 18. századi diéták alkalmával ismételten felmerült, és a város remény­telen követelése maradt.31 24 BFL IV. 1002.ff 3. doboz. Pozsony, 1728. július 18. Johann Georg Mayer országgyűlési követ levele a városi tanácshoz. (198-204. p.) Melléklete: VI. (III.) Károly leirata Buda város diétái követeihez az 5000 forint nagyságú országgyűlési taksáról, amelyből - 700 fo­rintot már elengedett. A rendelet így a maradék 4300 forint lefizetésére szólítja fel a várost. Pozsony, 1728. július 12. A követi számadás: BFL IV.1002.ff 3. doboz. Pozsony Johann Georg Mayer 1728-1729. évi diétáról szóló, a Budai Tanácshoz beadott követi számadása. 1730. január 30. (953-960. p.) 25 BFL IV. 1002.ff 3. doboz. Buda, 1729. május 28. A városi tanács levelének fogalmazványa Michael Peyerl és Franz Xaver Deppré országgyűlési követhez (655-656. p.) és a követek erre adott válasza: Pozsony, 1729. május 29. (657-658. p.) 26 BFL IV.1002.ff 3. doboz. Buda, 1729. január 16. Michael Peyerl országgyűlési követ le­vele a városi tanácshoz (536-537. p.) Zichy ezen szolgálataiért cserébe egy fuvar tűzifát kapott a városi tanács határozata alapján: BFL IV. 1002.ff 3. doboz. Pozsony 1729. január 27. Michael Peyerl országgyűlési követ levele a városi tanácshoz (552-554.) és a városi tanács erre adott válaszlevele: uo. Buda, 1729. február 6. (563-564. p.) 27 Oszetzky 1935. 32-33. p; H. Németh 2006. 118-119. p. 28 Nagy J. 2017. 12-13. p. 29 BFL IV.1002.ff 3. doboz. Buda, 1728. július 10, 1728. július 15, 1729. április 3, 1729. május 26, 1729. június 11, 1729. július 2. dátum alatti levelek. 30 Karlovszky 1897. 213. p; Simon 2017. 24, 39. p. 31 A budai borra kivetett taksa megszüntetését kérte az 1751. évi diéta idején is: BFL IV. 1002 uu Nr. 579. „Gravamen et postulatum liberae et regiae civitatis Budensis, occa­­sione comitiorum anno 1751. ..”(1751. július 17.)

Next

/
Thumbnails
Contents