Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XV. - Urbs 15. (Budapest, 2021)
Az érdekérvényesítés eszközei
190 Az érdekérvényesítés eszközei forgalmazását a mindenkori fejedelmi kormányzat nagyon szigorú feltételekhez kötötte. A kitermelt mennyiséget minden esetben be kellett adni az illetékes bányakamarába vagy a helyi aranybeváltónak, és ugyanezek a szabályok vonatkoztak az aranymosás minden formájára is.63 A törvények kijátszására a korszak egészére nézve rengeteg példa áll rendelkezésünkre, az egyik legbeszédesebb a zalatnai udvarbíró elleni 1637. évi vizsgálati jegyzőkönyvben maradt fenn. A tanúvallomásokból kiderül, hogy noha a nyers higanyérc tiltott úton való értékesítéséért komoly pénzbüntetést voltak kénytelenek fizetni azok, akiket rajta kaptak a lopáson, de még így is megérte az üzlet, hiszen az udvarbíró évente több száz forint bevételt tudott a büntetési pénzekből elszámolni.64 Minden bizonnyal így volt ez a Fodor család által üzemeltett bányáknál is, annyi különbséggel, hogy a magánbirtokaikon élő jobbágyokat nem az illetékes udvarbíró, hanem a családjogában állt megbüntetni, igaz, egy vármegyei tisztségviselő - legtöbbször az alispán - jelenlétében. Ez volt a korlátozott hatalmú úriszék, amely elé a jobbágyok által elkövetett súlyosabb - például fiskális jellegű - bűnesetek kerültek.65 A bányák működtetéséhez szükséges munkaerő erőszakos megszerzésén túl a Fodor család vezetői egyéb téren is próbálták megnyirbálni a városvezetés joghatóságát, a bányaváros által bírt kiváltságokat a saját hasznuk növelésére fordítani. Ahogy korábban említettük, már II. Lajos magyar király szabad erdőhasználatot biztosított a város számára Verespatak és környékén, és ez a jog a fejedelmi időszakban is fennmaradt. A Fodor Pál bírói működését vizsgáló bizottság előtt elmondott panaszok szerint a bíró családja a városi erdőt jogtalanul használta. Az ottani javakból járó dézsmát maguknak szedték be és nem adták át a városnak. A környező falvak mellett fekvő erdőket is tilalmasán használták, ugyanis magáncélra vágtak ki nagyobb mennyiségű fát, hogy felhasználhassák a bányáikban. Állataikat a falvak határában fekvő legelőkön legeltetették, jóllehet azok a faluközösség közös legelői.66 Az erdő- és legelőhasználat mellett a leggyakoribb konfliktusforrás a bányászati termelés számára ugyancsak létfontosságú vízhasználat volt. A körpenyesi jobbágyok panasza szerint noha Fodor György megengedte, hogy a területén a falu zúzdát építsen a fele haszon fejében, miután a zúzda megépült, elvette azt a jobbágyoktól, és kártalanítani sem volt hajlandó őket.67 Ugyanerre a problémára hívta fel Udvarhelyi György fejedelmi prefektus a zalatnai udvarbíró figyelmét, amikor arról írt levelében, 63 Approbatae Constitutiones Pars II. Tit. IX. Art. 1. 64 MNL OL F3 U. Nr. 7. 65 Dáné 2006. 41-42. p. 66 MNL OL F 234 V. szekrény Fasc. 346. F, F3 E Nr. 41,42, 43. 67 Uo.
