Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XV. - Urbs 15. (Budapest, 2021)
Az érdekérvényesítés eszközei
150 Az érdekérvényesítés eszközei 1627 augusztusa között: tizenhat alkalommal vásárolt be vagy értékesítette a fejedelmi monopóliummal összegyűjtött nyersanyagot, és abból intézte a bevásárlásokat. Megbízásai között 43 forintos tétel mellett 49 733 tallérossal is találkozunk.82 Emellett időnként kisebb diplomáciai feladatokat látott el, a reprezentációs beszerzéseket, művészek szerződtetését is szívesen bízta rá Bethlen. Felesége Pathay Zsófia volt,83 akinek a kolozsmonostori káptalan jegyzőkönyvei szerint meggyűlt a baja az atyafisággal, Csanádi Gáspárral és feleségével.84 1651 és 1655 között felesége unokahúga, Csanádi Sára hagyatéki ügyében járt el (ekkor keletkezett hagyatéki összeírása).85 A református felekezetű Fejérvári Benedek deák a Rákóczi-kori Kolozsvár egyik meghatározó alakja volt. Csanádi Antalhoz hasonlóan, de mindössze három alkalommal szerepel a Bethlen-kori számadásokban, mintegy kiegészítve Csanádi bevásárlásait.86 Felesége Ombozi Kata, Ombozi Pál ötvös lánya lehetett,87 kettejük házasságából egy fiú született, aki azonban hamarabb meghalt, mint édesapja, vagyonát végül a református egyházra hagyta.88 Benedek deák tanult ember volt, ami látszik hivatali pályafutásán és a keze közül kikerült számadásokon is. Ő az, aki az 1607-es reformot követően tovább reformálta, vagyis szisztematikusan kezdte vezetni a sáfárpolgári számadásokat.89 Váradi Miklós javaival is ő számolt el, illetve szállíttatta el a fejedelmi tárházba, de Kövér Gábornak, a fejedelem komornyikjának is több nyugtája maradt fenn Benedek deák számára átadott összegekről. Az Apafi korszakban is teljesített fejedelmi megbízásokat.90 Filstich Ferenc az egyik leghímevesebb kolozsvári família tagja. Már apja, idősebb Filstich Péter is foglalkozott aranybeváltással, és testvére is az ötvös céh tagja volt, de közösen birtokolhatták testvéreivel: Lőrinccel és Zsigmonddal az apjuktól megörökölt Oradnát és Offenbányát négy faluval együtt. A család unitárius volt 1630 előtt, később azonban reformátussá lettek, Filstich 82 Radvánszky 1888. 79-81. p. pl. 1624-ben. 83 MNL OL F 15 Prot. XXVI. 112r. 84 MNL OL F 15 Prot. XXVI11. 102—103r. 1636. Húsvétvasámap. 85 Kovács Kiss 2012. 341-342. p. 86 Radvánszky 1888. 91, 116, 145. p. 87 „1596 die 4 maii Állott Be Omboczy Pál az chében minden hűséges ajánlásával ígérte magát.” KvLt Céhiratok, Ötvös céh jegyzőkönyve nro 4. 1556-1790./Registrul breslei aurarilor, Cluj nr. 4. 1556-1790. 96v. A Polgárkönyvben 1596. május 17-én Paulus Ombozi hungarusként, ötvösként szerepel. 88 MNL OL F 15 Prot. XXXIV. 49r. 1664. április 15, szeptember 12. 89 KvSzám 23/XI. 1-471. 90 EREL C 2 A 25. gg. 1659. december 13; A. 25. a. 1661. április 3.