Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XV. - Urbs 15. (Budapest, 2021)
Városi jogok
12 Városi jogok reprezentatív és ítélkezési okokból. Zágráb I. Ferdinánd uralma alatt, a mohácsi csatát követő évtizedekben állt arra a fejlődési pályára, melynek során a megszülető újkori Horvátország gazdasági, politikai és még inkább művelődési központjává, majd ebből kifolyólag fővárosává vált. Bár a végeredmény összességében pozitív Zágráb számára, ám a felemelkedés útja korántsem volt könnyű, a 16. század középső harmadában számtalan problémával kellett szembenéznie a helyi polgárságnak.2 A késő középkor embere a természeti csapásokból általában közelgő veszélyeket jövendölt. Ez alapján a zágrábiaknak - holott a 15. század azért jobbára a gyarapodás időszaka volt számukra - nem lehettek illúzióik a jövőjükkel kapcsolatban. 1502. március 26-án, alig két órával a VI. Sándor pápa által frissen bevezetett déli harangszó után megmozdult a föld, több épület megrongálódott, a város főterén álló Szent Márk-plébániatemplom tornya pedig összedőlt.3 Néhány évvel később, 1505-ben és 1506-ban ismét rengett a föld a város alatt, és a város védművei újfent komoly károkat szenvedtek.4 így Zágráb védtelenül állt a mind gyakoribbá váló oszmán portyák előtt, és ez komoly aggodalommal töltötte el az itt élőket. Volt is mitől tartaniuk, hiszen Bosznia elfoglalását követően, az 1470-es évektől kezdve a határmenti szandzsákok kontingensei mind rendszeresebben megjelentek Zágráb falai alatt. Ha ez nem lett volna elég ok a félelemre, még az oszmán területről érkező kereskedőktől is tartani lehetett, 1511 -ben például ők hozták be a dögvészt a városba.5 Hiába hirdetett 1525 húsvétján jubileumi búcsút Erdődy Simon zágrábi püspök az egyházmegyéjében, nem a meghitt ünneplés éve volt ez. Alig egy héttel később II. Lajos király egy tábori ágyút kért ötven golyóval, szükséges puskaporral, és mellé egy kocsit, illetve egy ágyúmestert is ki kellett állítaniuk a saját költségükön az elkövetkező hadjáratba. Sovány vigasznak számított, hogy az uralkodó engedélyével a zágrábi harmincad bevételeiből százötven forintot fordíthattak a város védelmére.6 Földrengés, pestis, török veszély, nem indult jól tehát az új évszázad a városban, és a folytatás sem hozott több nyugalmat. 1530-ban, 1586-ban és 1590-ben ismét földrengés pusztított,7 miközben a folyamatos oszmán hódítás következtében az 1550-es évekre az ellenséges határ immár alig pár kilomé-2 Stefanec 2012. 114— 115. p. 3 „Anno Domini 1502. die 26. Mártii hóra 2 post meridiem, fűit factus maximus tere [helyesen terrae V. Sz.] motus in Corvatia, ita, ut múlta aedificia ruginasse [helyesen ruinasse V. Sz.] dicunt, et turris sancti Marci Zagrabiae funditus ruinata est.” Tomasich 1859. 24. p. 4 Horvat 1942. 20. p. 5 Tkalcic III. 1896. 97-98. p; Buntak 1996. 199. p. 6 Tkalcic ül. 1896. 244-246. p. 7 Mindezekről az 1880. évi nagy zágrábi földrengés kapcsán is megemlékeztek a magyar lapokban, és ebből bizonyossá vált, hogy a város rendkívül veszélyeztetett helyen épült
