Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIV. - URBS 14. (Budapest, 2020)
Recenziók
Kőszegi történetek 297 „neheztelt” a fiára, aztán elfogadta választását, sőt levélben még atyai áldását is adta a frigyre. A történet további részében e frigy kevés szerepet játszik, azonban Chemel István más szempontból számot tarthat az érdeklődésünkre, ugyanis ornitológiái körútra indult, méghozzá a távoli Norvégiába - majd onnan még Grönlandra is eljutott. Ennek során megismerkedett a síeléssel (ahogy mondani szokták, a norvégok sível a lábukon születnek, így ez ott nem is annyira nehéz), és ezt a sportot hazatérését követően Magyarországon is igyekezett népszerűsíteni; nem is elhanyagolható sikerrel. Ugyancsak érdekes életpálya az 1798-ban született Schey Fülöpé, aki izraelita családban látta meg a napvilágot, vagyis egy olyan közösség tagja volt, amelyet Kőszeg városa a 19. század első felében még igyekezett a falain kívül tudni. Schey Fülöp gyermekkoráról, iskoláiról nem sokat tudni. Huszonévesen fogott bele üzleti karrierjének felépítésébe, amelynek során olyannyira bekerült a kőszegi elit soraiba, hogy 1844- ben már a Kőszegi Takarékpénztárba is bejutott, amely korábban kizárta a zsidó származású tagok felvételét. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Schey sikerei nem annyira személyes érdemeinek tulajdoníthatók, hanem a reformkorban egyre inkább meggyökeresedő és elterjedő toleránsabb szemléletnek; ugyanis számos hasonló sikeres asszimilációs történetet is ismerünk a korszakból. Mindenesetre ez a történet értékét egyáltalán nem csökkenti, hiszen az egyéni szinten keresztül sokkal jobban megismerhetjük az asszimilációs út lépcsőit és buktatóit is egy-egy korszakban. Schey Fülöp története a sikeres asszimilációs folyamat példája: míg ő maga megőrizte zsidó identitását, és így felekezetével sem szakadt meg a kapcsolata, a keresztény közösség tagjaival is képes volt gyümölcsöző kapcsolatokat kiépíteni, sőt még lovagi címet is kapott. Schey Fülöpöt a kötet - joggal - igazi self made man-nek nevezi, a magyar vállalkozói réteg előfutárának. Története, bár tartalmaz tipikusnak nevezhető elemeket, mindenképpen átlag felettien sikeresnek tekinthető. Kristóf Ágota, akit később a francia kritikusok a modem európai irodalom élvonalához soroltak, 1956-ban disszidált Kőszegről a zöld határon keresztül - akkor húszas évei elején járt. Életének meghatározó élménye volt, hogy külföldön tartózkodott. Ő maga ugyanis az idegen nyelvre az ellenséges nyelv kifejezést használta, ami mutatja a hozzá való viszonyát is. Talán ebből az „ellenséges” környezetbe vetettségből adódik, hogy bár szakmai pályafutása sikeres volt, magánélete igazán soha nem jutott nyugvópontra: a boldogságot soha nem sikerült megtalálnia. Jól megszerkesztett, olvasmányos, friss kötet a Kőszegi történetek, amely a szokványos helytörténeti munkákhoz képest üdítően új színfolt a magyar palettán. Kimondottan szerettem olvasni, a szerzőcsapat mindegyik tagja nagyon jó tollú szerző, így a kötet igazán olvasóbarát. Úgy vélem, a történeti munkákkal szemben is jogos elvárás lehet, hogy szép és gördülékeny stílusa legyen, ezt ez a könyv maximálisan teljesíti, ráadásul az összeválogatott történetek mindegyike önmagában is megáll. Kőszeg élővé válik általuk a szemünk előtt. Sajnálatosnak tartom, hogy a kötet történeteinek túlnyomó többsége a 19-20. századra koncentrált, s bár Sigray Jakabbal egy 18. századi történetet is kapunk, ennél régebbi időkről csak elvétve olvashatunk a kötetben. Ezt amiatt is hiányosságnak éreztem, mert Kőszeg virágkorát a középkorban élte, és ebből a korszakból jelentős számú
