Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIV. - URBS 14. (Budapest, 2020)
Recenziók
Tarik Cyril Amar: The Paradox of Ukrainian Lviv 303 város szovjetizálása és ukranizálása kéz a kézben haladt, kulcskérdés volt ugyanakkor, hogy ez mennyiben jár együtt egy olyan típusú ukrán identitás megszilárdulásával és uralkodóvá válásával, amely természetesnek érzi Lvov/Lviv helyét szovjet-Ukrajnában, amazét pedig az orosz dominanciájú Szovjetunióban. A rendszert mindvégig rémképként kísértette az ukrán nacionalizmus feléledése, ráadásul Nyugat-Ukrajna vidéki területein az 1950-es évek elejéig nem sikerült felszámolni a fegyveres ellenállást, és állandó volt a hatóságok félelme attól, hogy a nacionalista „bandák” a városba is beszivárognak. Ebben a helyzetben az ukrajnai és helyi párt- és állami vezetés reflexszerű reakciója volt, hogy a történelmileg átmeneti jelenségként tekintett nacionalizmust öszszekapcsolta az újonnan megszerzett nyugati területek „elmaradottságával”, hordozó közegének a parasztságot tekintette, és úgy vélte, hogy a gyors kollektivizálás és iparosítás - a szovjethatalom gazdasági alapjának megteremtésén túl - a nacionalizmus társadalmi talaját is megszünteti. Amar több metszetben vizsgálja e nagyszabású átalakítást a hatalom törekvései, a tömeges tapasztalatok és egyedi sorsok tükrében, minden tárgyalt probléma esetén törekedve arra, hogy azt felül- és alulnézetből egyaránt megmutassa. Külön fejezetek foglalkoznak az iparosítással, a gyárak, munkások világával, valamint a „régi” - 1939 előtt képzettséget és pozíciót szerzett - értelmiség alkalmazkodásának és átnevelésének kérdésével. Egy további fejezet tárgya az újjáéledő zsidó közösséggel kapcsolatos konfliktusok, amely, miután a helyi zsidókat nagyrészt kiirtották, zömmel keletről beköltözőkből állt, de az egyetlen újranyitott zsinagóga így is kapcsot jelentett ahhoz a közelmúlthoz, amelyhez kitörölhetetlenül hozzá tartozott, hogy Lemberg Közép-Európa egyik kiemelkedő zsidó centruma is volt. Amar részletesen rekonstruálja azokat a körülményeket, amelyek 1962-ben a zsinagóga bezárásához vezettek, ami egyben évtizedekre véget vetett a hivatalos és legális zsidó hit- és közösségi életnek is. Az utolsó nagyobb fejezetben a szerző nem rest elmélyülni a helyi és regionális párttörténet ma már sok szempontból szőrszálhasogatónak ható, egykorúan azonban igen komoly téttel bíró vitáiban sem: annak bizonyításához, hogy a város természetes helye a Szovjetunióban van, a helyi kommunista és munkásmozgalom, valamint a II. világháború alatti antifasiszta ellenállás históriáját is hézagmentesen be kellett illeszteni a hivatalos szovjet üdvtörténetbe, ami nem kis nehézségekkel járt. A vizsgálat középpontjában mindvégig az identitás átalakulása áll. A szovjetizálás során a helyieket úgy kezelték, mint akiknek meg kell változniuk, fel kell zárkózniuk ahhoz, hogy ők is valódi szovjet emberekké váljanak, és végképp eltűnjenek a Nyugat- Ukrajnát a köztársaság többi részétől elválasztó különbségek. Amar rekonstrukciója szerint a háború utáni időszakban annyira átszőtt mindent a „helyiek” és a „keletiek” közötti megkülönböztetés, hogy valósággal a bolsevik nyelv sajátos helyi változatáról beszélhetünk. Mindazokon a kategóriákon, amelyek szerint az embereket általában osztályozták és minősítették - társadalmi helyzet, foglalkozás, párttagság, politikai megítélés stb. - állandóan átütött ez a különbségtétel. A lengyelek kiűzése után a „helyi” jelentése lényegében azokra az ukránokra szűkült, akik 1939 előtt is Lwowban éltek, vagy az addig Lengyelországhoz tartozó területről költöztek be, míg a „keletiek” kategóriája felölelte mindazokat, akik az 1939 előtt is szovjet-Ukrajnához tartozó területről vagy a Szovjetunió más részeiből érkeztek. A hivatalos diskurzus ugyanak
