Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIV. - URBS 14. (Budapest, 2020)
Műhely - Máté Zsolt: Pécs helyrajza az 1546. évi török adójegyzék alapján
Máté Zsolt: Pécs helyrajza az 1546. évi török adójegyzék alapján 219 3. ábra. Pécs helyrajza az 1546. évi török adójegyzék alapján A szerző rajza. Alaptérkép: Fedeles 2013. 120. p. Az útvonal rekonstrukciója teljesnek tekinthető tehát, hiszen a mahallék a falakkal körülvett belváros középkorban beépített területének egészét lefedik. Mind a 12 mahallét meg tudtuk feleltetni toponímiai (elnevezési) vonatkozásban, nagyságban és a bejárás logikáját követően is a térképi háztömböknek. A fenti térképen a mahallékat elválasztottuk egymástól, római szám jelzi, hogy a defterben hányadikként szerepelnek. Arab számmal határoztuk meg a mahalléban lévő házak számát, a zárójelben szereplő szám pedig azt jelöli, hogy a fentebb taglalt, egész telkekre számoló redukcióval hány házra lehet a mai állapotból a középkorira következtetni. A mahalléknál feltüntetett egyéb adatokkal a defterben szereplő papok, deákok, kovácsok számát mutatjuk be. Rekonstrukciónk eredménye, hogy az 1554. évi defterben38 szereplő két azonosítatlan mahallét lokalizálhattuk. A Piac utca mahalle után „... város 38 Káldy-Nagy 1960. 13-14. p.