Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIII. - URBS 13. (Budapest, 2019)
Recenziók
Donau-Stadt-Landschaften/Danube-City-Landscapes. Budapest - Wien/Vienna 369 sára meginduló dzsentrifikációnak köszönhető. A budapesti Duna menti lakóövezetek posztszocialista társadalmi átalakulását követi nyomon Halász Levente és Váradi Zsuzsanna. Tanulmányukban a bamamezős területek újrahasznosítását, a lakótelepeken élők társadalmi státuszának az 1980-as évektől megfigyelhető csökkenését, valamint a lakóparkok 2000 körüli megjelenését és e típus magyarországi specifikumait elemzik. A harmadik tematikus blokk első cikkében Friedrich Hauer Bécsnek a Duna-csatomán, illetve a Duna főágán túli, a bécsiek által Transdanubiának nevezett területekre történő terjeszkedésének folyamatát vizsgálja. A „Bécs a Dunán” jelszóval meghirdetett expanzióra a 19. század folyamán többféle elképzelés is született, így például angol típusú kertvárosok létesítésére, a terület nagyobb mértékű beépítése és demográfiai növekedése azonban csak a jóléti lakásépítés 1960-as években bekövetkező fellendülésével vette kezdetét. Szabó Julianna tanulmánya Budapest dunai városképének az elmúlt 150 évben lezajló átalakulásait tárgyalja. Többek között arra mutat rá, hogy a századfordulón az újonnan épült hidak és a rakparti sétányok egyúttal a nagyváros látképére rálátást nyújtó nézőtér funkcióját is betöltötték. Ily módon a városlakók és a folyó közötti közvetlen fizikai kapcsolatot, amely a 19. században a rakpartok kiépülése nyomán lényegében megszűnt, egy optikai viszony váltotta fel, amelyben a folyó az átlag városlakó számára elsősorban vizuális élményt jelent, bizonyos rétegek szemében pedig esztétizálódik. A Dunának a budapesti ipari övezetek létrejöttében és terjeszkedésében betöltött szerepét elemzi tanulmányában Martin Pilsitz, aki egy olyan városrészt helyez középpontba, amely éppenséggel a Dunától való függetlenedés példáját illusztrálja. Ez a városrész Kőbánya, ahol az alacsony telekáraknak, a meglévő pincerendszernek és az 1840-es években megjelent új kútfúrási technológiának köszönhetően jött létre a magyarországi sörfőzés központja, és amely módosított Pest addigi ipari térképén - Kőbánya volt ugyanis az első olyan pesti ipari övezet, amely nem a Duna-part közelében alakult ki, ahogy a Váci út és a Soroksári út mentén korábban létrejött gyámegyedek. Severin Hohensinner és Martin Schmid tanulmányukban azt járják körül, hogy miként küzdöttek a bécsiek az árvíz ellen az elmúlt kétszáz évben. A szerzők megállapítják, hogy a bécsi Duna az 1870-es évek szabályozása előtt voltaképpen több folyót jelentett, sok nagy ággal és rengeteg kisebb-nagyobb szigettel, emellett a folyásiránya folyamatosan módosult. Mivel a 18. század során különböző környezeti tényezők hatására több pusztító árvíz is sújtotta a bécsi elővárosokat, az udvar az 1770-es években szánta rá magát a Duna szabályozására, amelyet a következő száz évben további intézkedések követtek. Ezek azonban nem bizonyultak túlságosan hatásosnak, és valójában növelték az árvízveszélyt. Hasonló volt a helyzet az 1840-es években az ártérre épült vasúti töltéssel, amely még kiterjedtebb pusztítások okozója volt. Az 1870-es évek nagyszabású szabályozását, amely a korabeli remények szerint végérvényes megoldást volt hivatott nyújtani e problémákra, újabb és újabb megerősítő és bővítési munkálatok követték, mivel az 1890-es években ismét két hatalmas árvíz sújtotta a várost. Mígnem 1918 után, voltaképpen máig, a vízfejjé váló, folyamatos népességcsökkenéssel küzdő Bécs számára komoly gondot okozott a kiterjedt védrendszer fenntartása.
