Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIII. - URBS 13. (Budapest, 2019)
Recenziók
344 Recenziók Csurgai Horváth József Székesfehérvár urbanizációja. A városfejlődés a kiegyezés korában Budapest, 2014. Kodolányi János Főiskola Történeti Műhelye. 287 p. A Ráció Kiadó gondozásában, 2014-ben megjelent, Székesfehérvár kiegyezés kori városfejlődését bemutató kötet szerzője Csurgai Horváth József, a Kodolányi János Egyetem oktatója, valamint a székesfehérvári Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója. Csurgai tudományos, kutatói érdeklődésének homlokterében évek óta Székesfehérvár múltja áll: számos publikációjával, szerkesztői és előadói tevékenységével hozzájárult Székesfehérvár korai, 19., illetve 20. századi történetének megismeréséhez. Jelen kötet első fejezetében a szerző Székesfehérvár történeti irodalmát, míg a másodikban a város történetét tekinti át. Noha a könyv elején egy sokatmondó mottó („Az elütő aspirácziók mindig a városi polgárság inteligencziájának mértékét árulták el. S a kedvező pillanatokban tanúsított szükkeblüség, vagy helyesebben mondva minden obskúrus városi polgárságnak vaksága, örök időkre visszavetette a balgán képviselt városnak előmenetelét.” Éhen Gyula: A modern város. Szombathely, 1897. 30. p.) áll, az olvasóban mégis valamiféle hiányérzetet kelt, hogy nincs a műnek egy olyan bevezetője, mely körvonalazná a kutatás és az írás, szerkesztés legfontosabb hipotéziseit, kérdéseit, főbb irányelveit. A harmadik fejezetből Székesfehérvár 1850-1920 közötti népességi viszonyait, társadalmi és foglalkozási szerkezetét ismerhetjük meg. Ebben az adatgazdag részben a lakosság felekezeti összetételéről, az épületállományról, illetve a lakóépületek számának növekedéséről, a lakosság városrészenkénti megoszlásáról, végül pedig a lakosság foglalkozási szerkezetéről olvashatunk részletesebben. A szerző igyekezett a Székesfehérvár vonatkozásában összegyűjtött adatokat egy némileg tágabb kontextusba helyezni, így a fejezet során többször találunk utalást arra, hogy az adott időszakban milyen állapotok uralkodtak Pécsett, illetve Győrben. Kiderül például, hogy Székesfehérvárral szemben a századfordulót közvetlenül megelőző években a lakóházállomány minősége Pécsett és Győrben kedvezőbb képet mutatott, ugyanis ez utóbbi városokban magasabb volt a kő- és téglaépületek aránya, valamint az is, hogy a századfordulón Pécsett és Győrben jelentősen nagyobb volt az emeletes épületek száma. A Dunántúl városai közül azonban Székesfehérváron volt a legtöbb, közlekedési célokat szolgáló épület. A könyv következő, igen terjedelmes egysége Székesfehérvár 1867-1918 közötti politikai viszonyait összegzi. Az országgyűlési választások esetében sajnos ismét egyből az események sűrűjébe csöppenünk: a kiegyezést követő első székesfehérvári országgyűlési választás időközi voksolás volt. A Detrich Zsigmond halálával megüresedett országgyűlési mandátum betöltésére megkezdődtek az előkészületek, újjáalakult a központi választmány, kiegészítették a választói névjegyzéket, a választójoggal rendelkezők száma ekkor 1839 főre növekedett. A követválasztást 1868. november 10-én, reggel 8 órától a Városház téren tartották, ahol a választók a szavazatszedő bizottságnál bemutatott igazolójeggyel gyakorolhatták szavazati jogukat. A választást a Balközép párti Schvarcz Gyula nyerte 833 szavazattal, ellenjelöltje, Zalay Károly 375 szavazatot Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv xih. 2018. 344-346. p.
