Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIII. - URBS 13. (Budapest, 2019)
Recenziók
340 Recenziók Gálfi Emőke, az Erdélyi Múzeum-Egyesület kutatója Izabella királyné várospolitikájáról értekezik írásában. Tanulmányában két jelentős fontossággal bíró várost, Váradot és Gyulafehérvárt hasonlítja össze különböző szempontok szerint. Bemutatja Izabella várospolitikára vonatkozó intézkedéseit, majd a két város fejlődését vizsgálva mindkét esetben hangsúlyosan emeli ki azokat a történeti mozzanatokat, amelyek a városok gazdasági fejlődését szolgálták. Gyulafehérvár és Várad, mint egykori püspöki székhelyek helyzete, városiasságuk jellege kezdetben sok közös vonást mutat, a későbbiekben azonban fejlődésük más irányt vett. Várad sokkal inkább katonai fúnkciókat látott el végvárként, Gyulafehérvár pedig 1556 után fejedelmi székhelyként, az uralkodói udvar reprezentációs központjaként funkcionált. Várad több városmagból olvadt össze, míg Gyulafehérvár esetében a püspöki és káptalani birtokok egy kézbe kerülése jelentette a városrészek jogi egyesülését. Várad legfelső bírói hatósága a püspöki udvarbíró, illetve a székeskáptalan dékánja volt. Ezzel szemben Gyulafehérvár, mint püspöki mezőváros bírósági fellebbviteli szerve a város udvarbírája volt. A tanulmány újonnan feltárt forrásbázison alapuló eredményein kívül módszertani szempontból is tanulságokkal jár azok számára, akik a fejedelemségkori várostörténet iránt érdeklődnek. Bogdándi Zsolt, az Erdélyi Múzeum-Egyesület kutatója tanulmányában a váradi hiteleshelyek a 16. század második felében folytatott tevékenységét mutatja be. A többes szám indokolt, hisz a középkor végén Székesfehérvár mellett Várad volt az egyetlen olyan város, ahol egy időben két hiteleshely is működött. A szerző rámutat, hogy a 16. század elején ezek nem konkuráltak egymással, sőt szoros kapcsolatukra utal, hogy olykor közös személyzetre vonatkozó feljegyzéseket is találunk. Az új erdélyi állam szerveződésének folyamatába illeszthető, hogy 1566-ban a zavartalanul működő káptalanok helyzete megváltozott, és az addig egyházi keretek között működő hiteleshelyet, gyulafehérvári mintákat követve, világi hivatallá szervezték át. Az átalakulást követő időszakban az immár különleges státusban, világi intézményként tovább működő hiteleshely tevékenységéről a főbb jellegzetességeket felvonultató leírásból kapunk érzékletes képet. Gazdaságtörténeti-kormányzati szempontból vizsgálta Bihar vármegye 16-17. századi ércbányászatát Mátyás-Rausch Petra, az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa. Belényes a hozzá tartozó uradalommal Bihar vármegye bányászati központja volt a 17. században. A tanulmány részletezi a belényesi uradalom birtoklástörténetét, kitér a hozzá tartozó birtokokra is, illetve magáról a bányászatról és a hozzá kapcsolódó gazdasági és társadalmi hatásokról is terjedelmes elemzést kapunk. Nemcsak egy bányászati központ működésébe nyerünk bepillantást, hanem egy Bihar megyei nagyméretű uradalom történetét is megismerhetjük. A fejedelmi reprezentációra, az udvari élet miliőjére irányítja figyelmünket Jeney-Tóth Annamária, a Debreceni Egyetem docense, amikor az iijabb Rákóczi György váradi udvarát és udvartartását mutatja be. A szerző ismerteti a téma kutatástörténetét, majd meghatározza az udvar mint fogalom definícióját, és arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyennek illett lennie egy fejedelem, illetve fia udvarának a 16-17. században? Módszertani szempontból érdemes megjegyeznünk, hogy Jeney-Tóth Annamária Rákóczi György udvartartását az 1640-es kolozsvári sáfárpolgárok számadáskönyve
