Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIII. - URBS 13. (Budapest, 2019)

Műhely - Csáki Tamás: A Salgótarján utcai zsidó temető 1892 utáni története

282 Műhely zethez.61 A fúrt kútból való vízvétel nem lehetett teljesen kielégítő megoldás, mert 1906-ban a Chevra Kadisa a fővárostól már a temetőnek vezetékes vízzel való ellátását kérvényezte, amit az a következő évre meg is tett.62 1909-ben a Kozma utcai kertészetet jelentékenyen megnagyobbították, kertészlakot építet­tek. E kertészet látta el a Salgótarjáni utcai temető „kertészeti szükségletét is, úgy, hogy ma már a nagy mezőt igénylő gyeptéglán kívül csak elenyésző cse­kély ama növények értéke, amelyeket más kertészetekből kellett beszereznünk, holott nem nagyon régen minden szálat vennünk kellett” - olvasható a szent­egylet 1910. évi jelentésében.63 A következő évi jelentés arról tudósított, hogy a szentegyleti kertészet fejlesztéséhez a korszak vezető szakembere, a Kertészeti Tanintézetet igazgató Angyal Dezső adott önzetlenül szaktanácsot.64 A fenti adatok érzékeltetik, hogy a Pesti Chevra Kadisa mindkét temető­jében szakszerű temetői kertészet működött, amelynek bevételei érdemben hozzájárultak a temetők fenntartási költségeinek fedezéséhez. Jelen keretek között nem vállalkozhatunk a szentegylet gazdálkodásának részletekbe menő elemzésére. Két olyan jellemző év adatait kívánjuk mindössze bemutatni, ami­kor a Salgótarjáni utcai temetőben nem folytak nagyobb beruházások: az 1890. év a köztemetői működés egyik utolsó, a sírápolás kezdetét megelőző éve volt; 1904-ben már nem voltak tömeges temetkezések, viszont épültek új sírboltok, és működött a temetői kertészet is.65 1. táblázat. A Pesti Chevra Kadisának a Salgótarjáni utcai temetővel kapcsolatos bevételei és kiadásai, 189066 Bevételek Kiadások Temetkezési díjak 29 767 Ft Személyzet fizetése 10 470 Ft Sírhelydíjak 15 802 Ft Temetkezési kiadások 19 173 Ft Sírkerítés-engedélyezési díjak 1191 Ft Emlékünnepélyek költ­ségei 2912 Ft 61 PCHK Jelentés 1899. 8. p. 62 BFLlV.1403.a 333/1906. 63 PCHK Jelentés 1909. 9. p; PCHK Jelentés 1910. 9. p. 64 PCHK Jelentés 1911.8. p. 65 PCHK Jelentés 1890, PCHK Jelentés 1904. 1906-tól kezdve a szentegylet jelentései sajnos már nem különítik el a Salgótarjáni utcai és a Kozma utcai temetők sírápolási bevételeit, így adataik nem alkalmasak az összesítésre. 66 Az 1890. évi költségekben a régi Váci úti temető csekély fenntartási költségei is benne foglaltatnak.

Next

/
Thumbnails
Contents