Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIII. - URBS 13. (Budapest, 2019)

Műhely - Horváth József: A készülő Győr-monográfiáról

248 Műhely esett, Miskolcon, Debrecenben vagy éppen Szombathelyen is.21 Győrött a hely­­történeti irodalomról válogatott bibliográfia nyomtatásban több évtizede jelent meg utoljára,22 napvilágot látott viszont több értékes kiadványsorozat, valamint segédlet is. Ezek számbavételére itt és most nem vállalkozhatom, néhányra azonban mindenképpen szeretném felhívni a figyelmet. így az Arrabona című múzeumi évkönyvre, melynek 1959. évi indulása óta 53 kötete jelent meg; a benne közzétett ezernyi tanulmány mintegy negyedrésze győri témákkal fog­lalkozik.23 A legnagyobb hányadot a történeti témák teszik ki, de szép szám­mal olvasható benne művészettörténeti, valamint régészeti tárgyú dolgozat is. Az 1973 óta megjelenő Győri Tanulmányok mintegy negyven kötete főként a 19-20. század kutatását segítheti, leginkább a társadalom-, a gazdaság- és a közigazgatás-történet témakörében.24 Az egyszerzős tanulmánykötetek kö­zül a Gecsényi Lajos válogatott tanulmányait közzétevő több kutatási terület számára is hasznosítható, főként kora újkori témákban.25 Ugyancsak nagy ha­szonnal forgathatjuk a kerek születésnapokat köszöntő Festschrifteket: több- helyi témákat is kutató - régész, történész, néprajzkutató részesült ilyen elis­merésben.26 Számos értékes kiadvánnyal segítik a kutatást a győri közgyűjtemények is: az általuk az utóbbi évtizedekben megjelentetett segédletek, illetve tanul­mánykötetek száma ugyancsak százas nagyságrendű. Az előbbiek sorában- a „hagyományosnak” mondható levéltári segédletek mellett - olyan fontos sorozatokat említhetek, mint Győr város közgyűlési és törvénykezési jegyző­könyveinek regesztái, melyekből ez idáig - Dominkovits Péter munkájának köszönhetően - kilenc, az 1600-1646 közötti évek anyagát tartalmazó kötet jelent meg.27 28 De nagy segítséget jelenthet a kutatónak a Városi Könyvtár által két kiadásban is megjelentett Győri Életrajzi Lexikon,28 a Kisfaludy Károly Me­gyei Könyvtár által kiadott megyei sajtóbibliográfia vagy éppen a Ki kicsoda Győr-Moson-Sopron megye helytörténeti kutatásában? című adattár is.29 Míg a 21 Vö. például: Vonyó 2008. vagy Rémiás 1991. A nyomtatásban kiadott bibliográfiákra: Surján 2008; Bényei 2002; Takács 1997. 22 Jászberényi 1981. 23 Az évkönyv első 35 kötetének használatát repertóriumok is segítik: Jászberényiné 1973; Dominkovits 1986; Csecs 1996b. 24 Sajnos repertórium csak a sorozat első 25 kötetéről jelent meg (Jászberényi 1991 ; Jászbe­rényi 2002). 25 Gecsényi 2008. 26 Ld. például: Filep 1994; Székely 2006; Bíró-Székely 2011. 27 Dominkovits 2001-2014. 28 Gyel 1999, illetve Gyel 2003. 29 Horváth 2000; Mennyeiné 2006.

Next

/
Thumbnails
Contents