Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIII. - URBS 13. (Budapest, 2019)
Zöldterület, közterület - Csepely-Knorr Luca: Tervezéselméleti irányvonalak a két világháború közötti magyar közparképítészetben
12 Zöldterület, közterület tes, ’vaď megjelenés mellett érvelt.1 Amellett, hogy vitájuk olyan alapvető kérdéseket érintett, mint a kertek (mértani vagy tájképi) stílusa, illetve a növényhasználat alapelvei (nyírt vagy természetes forma, honos vagy dísznövények alkalmazása), olyan eszmei kérdések is felmerültek, mint például az, hogy melyik megjelenés fejezi ki legjobban az angol nemzeti jelleget, valamint az, hogy melyik szakma feladata a zöldfelületek tervezése: az építészé, vagy a kertészé.2 Hasonló szakmai viták fémjelezték más európai országok tájépítészet-elméletének fejlődését is. A német kertreform-, majd később parkreform3-mozgalom képviselői amellett érveltek, hogy új formai megoldások szükségesek a német táj építészetben, hiszen a Lenné-Meyer iskola angolkertek formavilágát imitáló alkotásai nem képviselik megfelelően a német hagyományokat; ezek az új irányvonalak a németországi modem tájépítészet kezdeteit jelezték.4 Ugyanakkor ezzel párhuzamosan Willy Lange a megújítást a növénytelepítés irányelveinek megváltoztatásával képzelte el: a sajátosan helyi, német növényvilág megidézése által. Franciaországban az új mértani formanyelv keresése szorosan összefüggött az ország tájépítészeti tradícióihoz való visszatéréssel, és az építész vezető szerepe olyan ismert tervezők érvelésében kapott helyet, mint André Vera. De hasonló érvekkel találkozhatunk Belgium és Dánia tájépítészet-elméletének történetében is.5 Az 1920-as években Magyarországon a fentiekhez igen hasonló tendenciának lehetünk tanúi: a Kertészeti Tanintézet oktatója, majd igazgatója, az építész Rerrich Béla (1881-1932) és a fővárosi kertészeti igazgató, a tájkertész Räde Károly (1864-1946) a szakmai folyóiratok hasábjain vitatkoztak arról, vajon milyen szakmai végzettséggel kell rendelkeznie annak, aki a köztereket tervezi. Eltérő nézeteik azonban mélyebben gyökereztek: míg Rerrich a formálisabb, mértani kertek mellett érvelt, Räde a historizmusban gyökerező tájképies formavilágot részesítette előnyben, amely a dendrológiai érdekességeknek is helyet adott. A formai követelmények és a növényhasználat kérdései mellett a korszakban nem kevésbé fontos egy harmadik témakör megjelenése: a parkok fúnkcionális felépítése és társadalmi szerepe. A funkció elsődlegessége azt jelentette, hogy a 1 Robinson elképzeléseit, amelyet The Wild Garden című könyvében adott közre, Blomfield The Formal Garden in England című könyvének második, 1901 -ben megj elent kiadásában kritizálta. A vita részleteit lásd Helmreich 2002. 2 Imbert 2009. 3. p. 3 Haney 2010. 55. p. 4 Wolschke-Bulmahn 2015. IX. p. 5 Imbert 2015. 9-27. p.
