Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 8. (Budapest, 2013)
Recenziók
312 Recenziók 1948-ra úgy módosult, hogy az immár autópályáknak nevezett gyorsforgalmi utakat a Hungária körgyűrűbe kívánta becsatlakoztatni. A rengeteg részterületet (helyi központok, közlekedési útvonalak, vasút, gyorsvasút stb.) lehetetlen itt felidézni, de Sipos igyekszik orientálni olvasóját a folyamatos előre- és visszautalásokkal - például az 1940-es és 1948-as tervek hasonlóságainak és különbségeinek összegzésével —, ezáltal a szövegegységek kohézióját is megteremti. A szerző a harmadik részben az 1948-as ART kidolgozásának végső szakaszát mutatja be. 1948-ban megszüntették a Fővárosi Közmunkák Tanácsát, és az Építés- tudományi és Tervező Intézet (ÉTI) vette át az irányítást. Létrejött az MDP (Magyar Dolgozók Pártja) is, így a politikai helyzet kikristályosodásával már egy újabb időszak kezdődött a városrendezés történetében is. A városfejlesztési program és az 1948-as ART már megszületésekor túlhaladott volt. Az 1945—48-as időszak rövid összefoglalása ezért is ironikus: ,,[A] városrendezés eszközeit és kompetenciáit sok tekintetben hagyományos módon felfogó tervet akkor emelték határozattá, amikor már nem volt összhangban a gazdasági és politikai átalakulás irányával.” (112-113. p.) A háborút megelőző és azt közvetlenül követő időszak tervezőgárdájának összetétele nem változott. A következő időszak (1949-1956) legfontosabb szereplői a szakember oldalról: Preisich Gábor és Perényi Imre voltak, de végig jelen volt Granasztói Pál és az ART összeállításán mintegy 30 éven keresztül tevékenykedő Harrer Ferenc is. A Rákosi-korszaknak nevezett időszakkal foglalkozó harmadik fejezet hat kisebb egységben tárgyalja a korra jellemző városrendezési elképzeléseket és a tervezési folyamat visszásságait. Sipos szívós levéltári kutatómunkával kibogozta a politikai irányváltások és módosulások kusza rendszerében folyó szüntelen tervezési és „próbálkozási” folyamatot. Folyamatosan reflektál az „aktuális nagypolitikai” helyzetre, a városrendezési kérdéseket is (!) befolyásoló nemzetközi eseményekre. A könyv egyik legfontosabb erénye, hogy a szakpolitikai kérdéseket mindenkor kontextusaival együtt igyekszik feltárni, ügyelve arra is, hogy a várostervezés és -rendezés kérdései maradjanak a hangsúlyos helyen. A korszak ismert jellemzője az állami tervezőirodák létrehozása. 1949 januárjában ezen intézkedések keretében jött létre a Fővárosi Tervező Iroda (FŐTI), ami a fővárosi beruházások és városrendezési kérdésekért felelős iroda lett. Hamarosan azonban - több szervezet összevonásával — létrejött a Budapesti Városépítési Tervező Iroda (BUVATI). Folyamatosan változott a felettes hatóság (BM vagy a Minisztertanács) is, „bürokratikus káosz” (145. p.) jellemezte a korszakot. 1950-ben hozták létre Nagy-Budapestet (első alfejezet), aminek új területe az 1948-as ART-javaslat városrendezési elgondolásaival teljes összhangban volt (117. p.), eközben azonban a korábbi tervezetet sok egyéb szempontból elvetendőnek ítélték. így az ART elfogadtatása ismét megrekedt. A politika sürgetésére 1950-ben átdolgozott általános rendezési tervet azonban Gerőék továbbra sem tartották megfelelő „mozgósító értékűnek”, így újat „rendeltek” a városvezetéstől. A mindent átható pártállami irányításnak köszönhetően a tervezőirodák munkáját leginkább a közvetlen pártállami érdekek kényszerű kiszolgálása jellemezte, a szakpolitikának nem volt önálló mozgástere, a tényleges irányító szerep a pártbizottság kézé
