Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 8. (Budapest, 2013)

Királyi, fejedelmi jelenlét – városi élet a középkori és a kora újkori Erdélyben - Jeney-Tóth Annamária: Fejedelmek és udvartartásuk Kolozsvárott a 17. század első felében

96 Királyi, fejedelmi jelenlét Az udvar érkezése előtt a kolozsváriak a fejedelmi szállásokon rendszerint tatarozást, átalakításokat végeztek, időnként valószínűleg több boltozatos szo­ba egybenyitására is sor kerülhetett, hogy az ebédlőterem megfelelő kialakítást nyerhessen.5 Szállásként többnyire a főtéri házak valamelyike szolgált, így Zel­ler Ferenc,6 Viczei Máté,7 Seres István8 vagy a Wolphard-Kakas majd Boghner ház, vagy Ötvös András, Stenczel András háza. A felsoroltak a 17. század első negyedének a városi politikában jelentős szerepet betöltő férfijai voltak, házuk pedig alkalmas volt a fejedelem vagy családtagjai elszállásolására. A város al­kalmas volt nemcsak a fejedelmi reprezentációra, hanem egyéb hivatalos ese­mények lebonyolítására is. A következőkben az 1608 és 1649 közötti benntar- tózkodások okait, valamint ezek lefolyását vizsgálom. A fejedelmi benntartózkodásai és ezek okai A fejedelmi udvartatás kolozsvári tartózkodásának okai igen sokfélék lehet­tek, ezek közül elsőként mindenképpen az országgyűlések és részgyűlések Ko­lozsvárra történt összehívását kell megemlítenem.9 Kiemelt helyen szerepeltek a fejedelemválasztó, -beiktató országgyűlések: 1608. március 30-án Báthory Gábort iktatták be,10 1613. október 24-25-én már utódját, Bethlen Gábort.11 Két másik fejedelmi benntartózkodás szintén a fejedelemválasztás tényéhez kötődött, de a választás-beiktatás Gyulafehérváron történt, ahová azonban Ko­lozsvár városán át vezetett az út, ahol ünnepségekkel köszöntötték az Erdélybe beérkező új fejedelmet. így 1630. december 20-21-én az öreg Rákóczi Györ­gyöt,12 majd 12 évvel később fiát köszöntötték, aki február 28-a estéjét töltötte a városban, majd március 4-én iktatták be a székvárosban.13 Országgyűlésekre 5 JENEY-TÓTH 2004. 211-212. p. 6 1609. augusztus 14. „Urunk ebédlőházában és az Zeller Ferenc házában szállásán csináltat­tak megh az kemencéket, attam tőlle d 33.” KvSzám 12b/IV. 362. 7 1621-ben: „Seres István által izenék őkegyelmek tanácsul Viczei Máté uramnak, hogy őke- gyelme adgyon elegendő asszú fát aszszonyunk házainak befűtésére. Okegyelme elegendőt adott volt, mellyért parancsolták őkegyelmek tanácsul, hogy fizessek őkegyeimének érette, attam fr 1 d 50. ” KvSzám 15b/XI. 123. 8 1621. 23. novembris - „Gubernátor uram és aszszonyunk őnagyságok konyhájokra való gaz­dálkodás Seres István házánál ebédre...” KvSzám 15b/XI. 136. 9 Azokról az országgyűlésekről ejtünk szót, melyekre vonatkozóan a számadáskönyvekben is van az udvartartás ellátására adatunk. 10 Erdélyi Országgyűlési Emlékek (a továbbiakban: EOE) VI. 8. p. 11 EOE VI. 303. p. 12 EOEIX. 50. p. 13 EOEX. 59. p.

Next

/
Thumbnails
Contents