Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 8. (Budapest, 2013)
Recenziók
308 Recenziók tartozik hozzá, de a funkcionális bútor és nem utolsósorban az a modem lakó is, aki élni tud ezekben a terekben. Nagyon érdekes momentumnak tartom - s ez a kötet egyik vörös fonala —, hogy maguk a városlakók hogyan reagáltak az építészeti elképzelésekre, mennyire tudtak ezekkel azonosulni, azaz hogyan lett a megálmodott térből ténylegesen lakott tér? A tanulmányokból és a lakosokkal készített interjúkból az derül ki, hogy a lakótelepi életre az emberek még nem voltak feltétlenül felkészülve. Nem úgy használták a lakásokat, ahogyan azt elvárták volna tőlük. Több helyütt olvasható a kötetben, hogy az építészek panaszkodnak, hogy a lakók nem értékelik a modem térkialakításokat, ajtókat torlaszolnak el nehéz bútorokkal, nem élnek a terek egybe- és szétnyithatóságának fenntartásával, az étkezőből hálóhelyek lesznek, túl sokan költöznek be, nem a könnyedebb, kisebb, modern bútorokkal rendezkednek be, hanem cipelik magukkal a régi, a lakásokba alig bevihető bútorokat és így tovább. Feltűnő, hogy a kísérleti lakótelep egyik építésze, Mináry Olga (aki nem mellesleg az egyetlen építésznő, aki közreműködik a lakótelep tervezésében) a Nők Lapjának interjút ad ennek kapcsán, mintha a nők (s általuk a családok) a legolvasottabb női magazinon keresztül megtaníthatóak lennének arra, hogyan kell helyesen használni egy modem lakást. Kérdőíves felméréseket is folytatnak a lakótelep átadása után, hogy a lakosok tapasztalatait feltárják, ezek kiértékelése során a panaszok, hiányosságok, kényelmetlenségek jogosságának elismerése mellett megfogalmazódik, hogy a lakók „rosszul értelmeznek” helyiségeket, nem értenek meg lehetőségeket, nem élnek azokkal. És persze az is kiderül, hogy nem mindig azok költöznek be, akiknek elképzelt szükségletei alapján az építész megálmodta az adott lakástervet. Ebben az összefüggésben az építész olyan szerzőként jelenik meg előttünk, akinek más kép él a fejében az olvasójáról, mint amilyen az valójában. Vagyis az olvasó méltatlan arra az alkotásra, amit a kezében tart. Rossz olvasatot ad majd róla, mert nem érti, nem értheti meg. Ahhoz, hogy az Óbudai Kísérleti Lakótelepről teljes és átfogó képet kaphassunk, ezekre a „méltatlan”, vagy rossz helyen lévő lakosokra is szükségünk van. Éppen ezért komoly érdeme a kötetnek, hogy nemcsak a hivatalos diskurzusokat, történeti tényeket, politikai állásfoglalásokat, propagandát, médiatudósításokat faggatja, nemcsak az építészeket kérdezi meg arról, hogy mit gondoltak az akkori időkről, benne saját munkáikról, hanem a lakosokat is. Azokat is, akiknek legalább olyan komoly feladatuk volt, mint az építészeknek, hiszen nekik meg kellett tanulniuk lakni ezekben a lakásokban, az életük színterévé kellett alakítaniuk azokat a tereket, ahol már annyi minden el volt döntve helyettük. Tartalmas, szép, sokhangú, igényes kivitelű kötet született tehát az Óbudai Kísérleti Lakótelepről. Az épületeket, alaprajzukat, akkori és mai állapotukat dokumentáló gazdag fotóanyagnak, az építészekkel és lakosokkal készített interjúknak, valamint az építészéletrajzoknak köszönhetően különleges dokumentumgyűjteményt is tarthatunk a kezünkben, ami nemcsak a szakmabelieknek, de a korszak iránt érdeklődő laikusoknak is élvezetes olvasmány lehet. N. Kovács Tímea
