Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 8. (Budapest, 2013)
Műhely - Deák Ernő: Magyar várostörténet 1780–1918. Összehasonlító adatok alkalmazása a városfejlődés kutatásában
260 Műhely További részletek felsorolása nélkül is megállapítható, hogy az adatok kombinációs alkalmazása nagyon valószínűsíti a települések földrajzi elhelyezkedésüket tekintve központi hely jellegét, városi(as) fejlődését. Ez végül nagyban egybeesik a statisztikailag-jogilag városként elismert településekkel, amelyek strukturális hálózatában kirajzolhatok, megkülönböztethetők az egyes típusok. A magyarországi városfejlődés tanulmányozásakor módszerként határozható meg a struktúrák és típusok behatárolása és megállapítása, másként a statisztikai adatok (abszolút és relatív számok) elhelyezése térben és időben. A kettős középérték (index) segítségével elsőként tájegységenként/megyénként az átlagon felüli települések megállapítása, majd ezek csoportján belül a második menetben a nagyságrend felállítása következik. Erre épül fel az összehasonlító módszer térben (országrészenként, tájanként, megyénként) és időben (1780 és 1918 között). Ennek a módszernek az alkalmazása a következő tényezők bevonásával történik: a lakosság száma, fej lődése az egyes szakaszokban (1780-1840; 1851(1857)— 1869; 1869-1910); az abszolút számok mellett kimutatom a százalékos arányokat is; népsűrűség; a települések száma és sűrűsége az egyes fejlődési szakaszokban; a házak száma - a fentebbihez hasonló módon; laksürűség; az írás-olvasás elterjedtsége. Amint már szóba került, további, a vasúthálózattal és az iparosítással összefüggő tényezőket is bevonok, illetve összehasonlító vizsgálatnak vetek alá, így a lakosság vonatkozásában a foglalkozás, a település vonatkozásában pedig az épületek jellege nyújt fontos eligazítást. Az adatok eredményes összehasonlító vizsgálata nem képzelhető el a fejlődési szakaszok, folyamatok beágyazottsága nélkül. Visszafelé haladva az időben tanulságos adatokkal szolgál az 1857-1869 közötti településszerkezet. Hét csoportra osztva a településeket az 1. csoportban találhatók az 50 000- nél több lakost számlálók; számuk 12 év alatt háromról négyre, 132 759 fővel az összlakossághoz viszonyított arányuk 1,95%-ról 2,47%-ra emelkedett. A 2. csoportban a 30-50 000 közötti lakossal rendelkező települések száma ötről hétre, arányuk azonban 1,61%-ról csupán 1,81%-ra nőtt. A többi csoportot tekintve, a 4. kategóriába eső, 10-20 000 lakosú települések száma 57-ről 54-re csökkent, ennek megfelelően arányuk 6,61 %-ról 4,91%-ra esett vissza. Számbelileg 341-ről 380-ra, tehát jelentősen nőtt a 3-5000-es, illetve 127-tel, 565-ről 692-re szaporodott a 7., 2-3000 közötti lakossal rendelkező települések száma, ennek megfelelően arányuk 9,30%-ról 10,05%-ra, illetve 10,84%-ról 11,62%-ra emelkedett. A 6. és 7. csoport 21,67%-kal a települések egyötödét képviselte, amit úgy is ki lehetne fejezni, hogy a kiegyezést követően Magyar
