Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 7. (Budapest, 2012)
Udvar – Város – Főváros: urakodói, főúri rezidenciák és városok a 14–18. században - Szende Katalin: Városkutatás és rezidencia-kutatás. Európai helyzetkép és magyar eredmények
12 Udvar - Város - Főváros három-négy évtizeddel később egy geográfus vagy kultúrtörténész. Mindegyik azt a speciális különbséget, differentia specificát igyekezett a maga módszereivel megragadni, amely a várost elkülöníti, kiemeli az emberi települések sokaságából. A várostörténet historiográfiája a városfogalmak sokféleségének, dinamikus változásának történetét tárja szemünk elé, amelynek áttekintése külön tanulmányt vagy tanulmányokat érdemelne.3 Ebbe a sokféleségbe hozhat új színt, új megfigyelési szempontot a rezidencia-kutatás a maga speciális nézőpontjával. A lehetséges közös elemek metszéspontjának, vagy éppen a különbségeknek a meghatározásához először is meg kell ismerkednünk a rezidencia fogalmával, ami majdnem annyira képlékeny, sokféle és nehezen meghatározható, mint a városé. Mindkét fogalom esetében a klasszikus meghatározás helyett bizonyos jellemző funkciók, valamint a funkciókhoz kapcsolódó topográfiai és társadalmi sajátosságok kiemelése vezethet közelebb a jelenség jobb megértéséhez.4 Maga a residentia szó a klasszikus latinban nem található meg, csak a középkori latinságban mutatható ki először, amikor habitatio értelemben használatos, de elsősorban jogi, és nem települési szempontból. Használatában nincs jele annak, hogy valamilyen uralkodói, fejedelmi vagy állami vonatkozású többletjelentéssel bírt, azaz egy meghatározott személy vagy hatóság jelenlétére utalt volna.5 A hazai későközépkori oklevelekben is általában a residendam facere (valahol letelepedni) szókapcsolatban fordul elő, de nem a szó építészeti, hanem elvi értelmében. Ahogyan Kubinyi András kimutatta, ennek és a residentia continua et perpetua terminusnak is elsősorban perjogi jelentősége volt: a mai rendészeti szóhasználatban állandó lakhelyként ismeretes fogalomhoz hasonlóan egy meghatározott címet jelentett, ahová a perbe idézéseket kellett kézbesíteni, mivel ott a keresett személy nagy valószínűséggel megtalálható volt.6 Ebben a vonatkozásban tehát a személyes jelenlét volt a fő elem, és csak a későbbi évszázadokban került át a hangsúly a személyről az általa használt épületre, majd onnan az épületnek helyt adó településre, és csak a 20. század utolsó évtizedeiben egy bizonyos településfajtára. A fogalom kora újkori értelmezéséhez érdemes idéznünk Pápai Páriz Ferenc 1708-ban megjelent és Bőd Péter kiadásában 1767-ben bővített változatban ismét napvilágot látott szótárát, 3 A társadalomtörténész szemszögéből: Bácskai 2003. A várostörténet jelenlegi állásáról, főbb irányzatairól és kutatási területeiről érdekes körinterjú olvasható a Kolozsvárott megjelenő Colloquia 2011. évi kötetében: MILLER 2011. 4 NEITMANN 1990. Erre a tanulmányra válaszolt kritikus hangnemben MORAW 1991. 5 DU CANGE 1710, s.v. ’residentia’ ,jus domini feudális, quo vassallum seu tenentem cogere potest, ut intra feudi sui terminos habitet”. 6 Kubinyi l99lb.
