Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 7. (Budapest, 2012)
Recenziók
Marjaana Niemi: Public Health and Municipal Policy Making 567 gek (bronchitis) vagy csecsemő hasmenés kialakulása miatt. A csecsemőhalandóság Birminghamben különösen az 1890-es években öltött ijesztő méreteket. A figyelem elsősorban a hasmenés leküzdésére irányult, mivel a többi halálokkal ellentétben ez ellen könnyebb volt harcolni. A jelenséget vizsgáló egészségügyi hivatalnok (Medical Officer of Health) nem feledkezett el annak társadalmi okairól, így a szegénységről, a munkásnegyedekben élő egyedülálló anyákról sem. Felhívta a figyelmet arra, hogy nem önmagában a szegénység, hanem a piszok és az igénytelenség jelenti a legnagyobb veszélyt ezekben az esetekben. A szoptatás szintén fontos pontja volt a kérdésről szóló vitának. Gothenburgban ezzel szemben nem öltött ilyen méreteket a gyermekhalandóság a 19. század végén, és a hasmenés helyett a hatóságok már a kezdetektől fogva a légzőszervi megbetegedésekre helyezték a hangsúlyt, és már 1875-től helyi szülészeti intézetet hoztak létre (amely kicsinynek bizonyult, így 1900-ban egy újabb kórházat létesítettek, jelentős szülészeti részleggel), s propagálták a kórházi szülést. A kérdés társadalmi aspektusait vizsgálva a svéd hatóságok annak okát az anya tudatlanságában és az apa hanyagságában látták, míg az angolok magukat a nyomornegyedben élőket tekintették problémának. Az egyedülálló, esetleg dolgozó anyák szintén vitatémát szolgáltattak a városvezetés számára. Az 1910-es évektől Birminghamben a megoldást az egészségügyi felvilágosításban látták, ami annál sikertelenebb volt, minél szegényebb anyát próbáltak meg okítani. A programban áttörést az 1920-as évek hoztak, amikor a munkások helyett az alsó középosztályra fordítottak nagyobb figyelmet. Bevezették az újszülöttek rendszeres ellenőrzését is. Ehhez csatlakozott az 1930-as években - óriási vitákat követően - az első születésszabályozással foglalkozó klinika. Az újonnan létesített lakónegyedek is ideális környezetet biztosítottak az új lakók, anyák egészségügyi oktatására. Az 1920-as években a gyermekágyi halandóság ideiglenes megugrásának következményeként bevezették a szülés előtti konzultációkat is. Gothenburgban ezzel ellentétben nem az egészségügyi felvilágosítást, hanem az orvosi kezelést tartották fontosnak, s ennek eredményeképpen itt jobban sikerült a kórházi szülés elterjesztése. Külön problémát okozott a törvénytelen gyermekek kérdése, amit Gothenburgban 1917-ben rendeztek törvényileg. Eszerint a leányanyának szülés előtt jelentenie kellett a hatóságoknak, hogy gyermeket vár, a törvény pedig tartásdíj fizetésére kötelezte az apákat (amit azonban ritkán vagy csak kisebb mértékben adtak meg). A gyerekeket örökbeadásukig vagy az anya megházasodásáig rendszeres hatósági felügyelet alatt tartották. A megelőzés jegyében az 1930-as években a tüdőgyulladásos anyáktól elvették gyermekeiket, míg a túlzott racionalitás következményeként az elmebeteg, sérült vagy epilepsziás nőket sterilizálták, „nehogy továbbörökítsék betegségüket”. Az ötödik fejezet a tuberkulózis elleni küzdelmet mutatja be. A csecsemőhalandósággal ellentétben a gümőkór nem válogatott áldozataiban: nem számított sem az életkor, sem a társadalmi hovatartozás. Éppen ezért a különböző városi közegészség- ügyi hatóságok - részben a nagy társadalmi nyomásnak és figyelemnek köszönhetően - még nagyobb figyelmet szenteltek a leküzdésére. A svéd városban terjedésének legfőbb okát az egészségtelen lakáskörülményekben látták, azon belül a megvilágítás (a tbc-bacilus tartós fényben rövid idő alatt elpusztul), illetve a szellőzés hiányában (amiért viszont a lakókat hibáztatták), nem beszélve a zsúfoltságról. Birminghamben a városvezetés az emberek egészségtelen életmódjában látta a tuberkulózis terjedésének
