Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 7. (Budapest, 2012)
Recenziók
562 Recenziók dő férfiak, az úgynevezett queanek, valamint ennek radikálisabb megjelenési formája, a magát nőnek sminkelő és női ruhát viselő - szexuális beállítottságát tekintve azonban mégsem mindig homoszexuális — férfiak, az ún. drag queanek, továbbá a mindkét nemmel szexuális kapcsolatot létesítő, egyébként a társadalom által „normálisnak” tekintett férfiak, a középosztálybeli homoszexuálisok, akik kifejezetten az alsóbb társadalmi csoportokból választanak maguknak szexuális partnert, vagy a testüket a megélhetés érdekében áruba bocsátó heteroszexuális férfi prostituáltak. A szerző a könyv első fejezetében a rendőrségi megfigyelés - az angolszász bűnözéstörténetben elterjedt (magyarra igencsak nehezen fordítható) kifejezéssel élve a policing — felől közelítve mutatja be azt, hogy a hatalom miként határozza meg a nyilvános terek fogalmát, illetve hogyan korlátozza a nyilvános tér használatát, olykor-olykor behatolva a magánszférába is. Mivel a queerek szociális és szexuális kapcsolatainak jelentős része éppen a nyilvános terekben zajlott, ezért a rendőrségi megfigyelés és kontroll igen komoly hatással volt a szubkultúra hétköznapjaira. Ha nagyobb léptékkel vizsgáljuk a rendőri térfigyelés működését, akkor megállapítható, hogy Londonban a városi közterek szigorúbb megfigyelése elsősorban a West Endre, a kozmopolita nagyvárosi kultúra centrumára koncentrált. Ráközelítve a városi térformációkra, a rendőri szempontból kritikusnak számító nyilvános terek közül egy speciális hely minősült a homoszexualitás színterének: a nyilvános WC. A város nyilvános illemhelyei voltak a leggyakoribb találkozási pontok - és gyakran egyben a szexuális aktusok helyszínei is - a queerek, pontosabban a londoni queer kultúrán belül azok számára, akik tulajdonképpen rákényszerültek arra, hogy a nyilvános térben éljék ki szexuális vágyaikat. így elsősorban a saját lakással nem rendelkező fiatal munkások vagy a hétköznapi életben a társadalmi normáknak megfelelő életmódot élő családos emberek éltek a nyilvános WC-k által felkínált ismerkedési lehetőségekkel. Ebből következik, hogy a nyilvános WC-k a rendőrség kognitív térképén fontos helyszínné váltak, hiszen - állandó és viszonylag könnyen megfigyelhető pontokról lévén szó - a rendőrségi kontroll így egy jól körülhatárolható területre fókuszálhatott; nem véletlen, hogy egészen 1927-ig szinte minden (homo)szexuális deliktummal kapcsolatos letartóztatás nyilvános illemhelyeken történt. Egy ekkor regisztrált eset azonban lényeges változást hoz. 1927-ben ugyanis egy Reginaid Handford nevű rendőr egy általa rendszeresen megfigyelt nyilvános WC-ben - ahol a rendőrségi iratok tanúsága szerint 18 hónap alatt 15 férfit tartóztatott le — egy világháborús hősnek tekintett iskolamesterrel szemben intézkedett, s az ügy kapcsán kitörő botrány számos ponton megkérdőjelezte az addigi rendőri gyakorlatot. Az iskolamester fellebbezése nyomán lefolytatott vizsgálat során fény derült arra, hogy a rendőrök gyakran maguk is agent provocateurkéni léptek fel a queerekke\ szemben, s ezzel a demoralizálódás és a korrumpálódás veszélyének tették ki magukat. Ennek hátterében az általános hatósági direktívák hiánya állt, aminek következtében minden egyes utcai szolgálatot teljesítő rendőrnek magának kellett kialakítania a queerekke\ szembeni fellépés technikáit, s ennek hatására - amint arra Houlbrook rámutat - többen maguk is kihívóan viselkedtek, „queerekké váltak” annak érdekében, hogy lebuktassák a szexuális kapcsolatot keresőket. Az eset kapcsán indított belső vizsgálatot követően a rendőrség megszigorította az
