Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 7. (Budapest, 2012)
Folyamatosság és újjászületés : városfejlődés a felszabaduló hódoltsági területeken - Kovács Eleonóra: "Ugyanaz másképpen". Koronázóvárosból püspöki székhely: a 18. századi Székesfehérvár városképi változásai
Kovács Eleonóra: „Ugyanaz másképpen” - Koronázóvárosból püspöki székhely 427 jelenvaló múlt nincs; nálunk csak tisztára elmúlt múlt van, s amit még jelenvalónak mondhatnánk, az a néhány ránk maradt darab kő a föl séges bazilikából s Fehérvár bástyáiból. (...) Ennek az ősi városnak történetére csak borongó lélekkel gondolhatunk. " Prohászka szerint a Fehérvár történetét megíró szerző, Lauschmann, azt az „életcsendet” is leírja, amelybe a város a török után került, s amely óta Székesfehérvár ,,a vidéki lét szerény igényeivel, csendes, öntudatlan tengődéssel rácáfolt nagy múltjára ”. Nyomasztó olvasmány, s fokozottan az, mert tudjuk, hogy a várost szerető főpap nyilván jó sorsot szánt az általa kedvelt településnek, mégsem rajzolt pozitívabb képet. Az előszó megírásának ideje, s a szerző nem történész mivolta nyilván más látószöget eredményez, mint egy napjainkban a várostörténettel foglalkozó szakemberé. Most azonban nem e különbségek feltárása a cél. A szövegből kiderül, hogy a koronázóváros-korszak egyértelműen pozitív időszakként jelenik meg, a török kort - teljesen érthetően - nagy törésként ábrázolja, s az azt követő időszakok, így a 18-19. század, negatív megítélés alá esnek. Elgondolkodtató, hogy e szöveg milyen tartósan hat ma is, s a benne megfogalmazottakból sokan csak az első felére, a „dicsőség helyén emelkedő” emlékként ábrázolt városra figyelnek. Bár a múlt kőemlékeinek eltűnése sajnálatos, igazán az „életcsend” a komolyabb probléma. Erőteljes ugyan a hajdani nagyság elmúlta feletti keserűség, ám végkövetkeztetése mégis ez: „ ...a régi Fehérvár is folytatást sürget; sürgeti, hogy a város, ha nem is székváros, nem is főváros, de a múltat folytató, s az elváltozott viszonyoknak megfelelő vidéki központ legyen ”3. A város műemlékeiért igen sokat tevő Say Géza írásaiban bukkan fel ismét e gondolat, ám kicsit másként. Az ő nevéhez fűződik Székesfehérvár első, műemléki szempontból értékelhető rekonstrukciós elképzelése. 1927-ben a város közgyűlésén Say indítványozta, hogy a belvárosi utcák és épületek műemléki feltárásáról és rekonstrukciójáról tárgyaljanak. E felvetésnek akkor csak rész- eredménye lett. Jó érzékkel alakították át a belváros térszerkezetét, számos szép szobrot állítottak, de műemléki feltárások - a Szent Anna kápolna kivételével - nem történtek, a rejtett értékek rejtettek maradtak, pedig Say Géza ekkor a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Képzőművészeti Főosztályának osztály- tanácsosaként és Hóman Bálint, Székesfehérvár akkori országgyűlési képviselőjének jó barátjaként igyekezett ez ügyben segíteni.4 A műemlékekkel kapcso3 Lauschmann 1993.9. p. 4 Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltára (továbbiakban: SZVL) XIII. 1. A Say család iratai 1718-1966. 28. t. dr. Say Géza képzőművész iratai (1892-1966); Székesfehérvár 1 16. p.
