Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 7. (Budapest, 2012)
Udvar – Város – Főváros: urakodói, főúri rezidenciák és városok a 14–18. században - Gulyás László Szabolcs: Rezidencia és városfejlődés. Földesúr és mezőváros a középkori Magyarország északkeleti részén
218 Udvar - Város - Főváros ország fejlettebb települései közé tartozott.94 Mint láthattuk, a birtokosok itt is tudatos várospolitikát folytattak, azaz presztízsokok miatt arra törekedtek, hogy Patakot az országban játszott politikai súlyukat reprezentáló hellyé tegyék. Hogyan is foglalhatnánk össze fenti gondolatmenetünket? A vizsgált három település, ahogyan ez látható, teljesen eltérő pályát futott be. Eger a kezdetektől egyházi birtokként szereplő püspöki székhely volt, sokkal jelentősebb a másik kettőnél. Bár az ország többi püspöki városához hasonlóan az egyházi földesúr döntő fölénybe került a lakossággal szemben, a kézműipar és kereskedelem terén a polgárság számára remek gazdagodási lehetőséget jelentett a rezidencia jelenléte. A püspöki palota ellátása, valamint a tekintélyes egyházi népesség jelenléte a városban állandó keresletet teremtett. Igaz, cserébe le kellett mondani az önkormányzat széleskörű érvényesítéséről. Kisvárda ezzel szemben szerves fejlődés során kialakult mezőváros volt. Bár a mezővárosok között sokféle múlttal bíró települést találhatunk, véleményem szerint ez az a típus, amely a középkori magyar mezővárosi fejlődés igazi mintapéldányának tekinthető, már ha valóban volt ilyen. A 13. században a korábbi királyi birtokot elnyerő világi földesúr fokozatosan és tudatosan látta el Kisvárdát a fejlődéshez szükséges privilégiumokkal, miközben azonban földesúri jogait is igyekezett érvényesíteni. A város lakóinak önkormányzata addig terjedhetett, ameddig a Várdaiak ezt hagyták, s azt mondhatjuk, hogy ezen a téren egyáltalán nem voltak szűkmarkúak. Patakon az önkormányzat és a polgárság az említetteknél jóval nagyobb önállóságra tehetett szert. Ez részben annak köszönhető, hogy a város nem csupán királyi birtok volt, a 14. században már rendszeresen királyi civitasként is említik. Önkormányzatára, bírójára is igen korán van adatunk. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen erős önkormányzati gyökerekkel és függetlenségre való igénynyel rendelkező jelentős mezővárost egy új földesúr nem könnyen tudott volna nagyobb mértékben lesüllyeszteni, főként, hogy szabad királyi városi privilégiummal is rendelkezett. Ez a lesüllyesztés pedig nem is történt meg, ehelyett a főúri rezidencia kiépítésével Patak elérte a felső határát annak a szintnek, amit egy magánföldesúri település a korban elérhetett. A három példánk tehát három eltérő típust testesít meg. Az eltérést egyébként remekül mutatja a városokra használt terminológia is. Eger főként civitasként szerepelt a forrásokban, aminek, mint azt mondtuk, leginkább kánonjogi és városképi okai voltak. Kisvárdán a 14. századi possessio és villa elnevezést a 15. századra következetesen az oppidum váltja fel, míg Patakon a 14. századi 94 Kubinyi András centralitási pontrendszere alapján a település a 16. század elején jelentős városfunkciójú mezővárosként a harmadik településkategóriába sorolható, megelőzve többek között Gyulafehérvár, Visegrád vagy Kisszeben városát is. KUBINYI 2005. 30. p.
