Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 7. (Budapest, 2012)
Udvar – Város – Főváros: urakodói, főúri rezidenciák és városok a 14–18. században - Szende Katalin: Városkutatás és rezidencia-kutatás. Európai helyzetkép és magyar eredmények
Szende Katalin: Városkutatás és rezidencia-kutatás... 15 amelyet sok tekintetben a mai napig befolyásolnak a várostörténet mint tudományág 19. század végi, 20. század eleji kezdetei. Az ekkor működött kutató- generáció szemléletét ugyanis döntő módon meghatározta a korszak gazdasági fejlődését irányító és a szellemi életben is öntudatára ébredő polgárság igénye saját gyökereinek, saját múltjának megismerésére, sőt, megalkotására. Ebben a konstrukciós folyamatban pedig a városok a polgári szabadságjogok és autonómia bölcsőiként és folyamatos fenntartóiként nyerték el méltó helyüket. Más szóval, természetesen leegyszerűsítve és sarkítva a sok szempontból megfogalmazott ideált, a 19. és korai 20. század várostörténészei számára a középkori városok „a szabadság kis szigetei” voltak „a feudális tengerben”, tehát a korszakban általánosan érvényesülő jogi és társadalmi rendszer ellentételezései, amelyből hosszas küzdelem árán a 19. századra kibontakozhatott a diadalmas új rend.15 Ennek az elképzelt fejlődésnek a letéteményesei pedig nem a városokban rezideáló uralkodók, főurak és főpapok, hanem az autonóm, saját szabályaik szerint élő és magukat igazgató kereskedők és iparosok voltak. Ahhoz tehát, hogy a városkutatás és a rezidenciakutatás hasznosan egymásra találhasson, gyökeres fordulatra volt szükség a városokról és városlakókról való gondolkodásban. Fel kellett ismerni azt, hogy a városok kialakulása és jelenléte nem ellentétes a középkor hatalomgyakorlási mechanizmusaival, hanem éppen szerves része annak. A városok kialakulása az Alpoktól északra az esetek döntő többségében nem valamiféle spontán egyesülésre vagy mozgalomra vezethető vissza, hanem a város földesurának tudatos városformáló vagy éppen városalapító szerepére.16 A városi közösségek önigazgatása - néhány rövid, más szempontból is rendkívüli időszak kivételével - nem forgatta fel alapjában annak a politikai alakulatnak a kereteit, amelynek földrajzilag és igazgatási szempontból részét képezte, hanem inkább kiegészítette azt.17 Ezeket a gondolatokat, amelyek meggyökerezéséhez több történész-generáció beidegződéseinek tudatos feladására volt szükség, a középkor és a korai újkor embere magától értetődően élte meg. Hadd utaljak itt egyetlen példára: amikor Albrecht Dürer 1527-ben alaprajzokat készített leendő városok alapításához, a földesúr várát a tervek fontos alapelemeként jelenítette meg.18 15 A hagyományos szemléletmód kritikájához: VERHULST 1989.; OEXLE 2001.; BOONE 2012. 16 JOHANEK 2006.; JOHANEK 2011. 17 REYNOLDS 1997. 155-218. p. 18 Schütte 2006.
