Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 6. (Budapest, 2011)

Épített örökség - Prosinger Lívia: A Batthyány téri barokk műemlékegyüttes tervezett lebontása és sikeres megmenekülése

254 Épített örökség ben az esetben a templom működését felügyelő Állami Egyházügyi Hivataltól) visszaigényelhette. 1954 szeptemberében a Fővárosi Tanács nevében elrendel­te98 az életveszély elhárítását szolgáló munkálatokat, az ezzel kapcsolatos költ­ségeket pedig a Hivatalra hárította.99 1955-ben a Fővárosi Tanács végül mintegy 200 000 forintért saját vállala­tával végeztette el100 a templom külső helyreállítását. (A munkálatok költségét Preisich Gábor az ún. városszépítési alapból fedezte, amely felett osztályveze­tőként rendelkezett, és amelyet főleg műemlékek helyreállításának elősegítésé­re, valamint főútvonalak rendbe hozására fordított.)101 Amikor Rákosi Mátyás tudomást szerzett a munkálatok megindulásáról, igazoló jelentést kért Preisich Gábortól, hogy a főépítész helyreállítás helyett miért nem bontatta le a felesleges templomot. A szakember válaszában azzal védekezett, hogy az állagmegóvásra azért adott pénzt, mert a bontás sokkal költségesebb lett volna.102 A tatarozás során hivatalosan csak az állagmegóvás szempontjából legszük­ségesebb munkálatok valósultak meg, tehát műemléki homlokzat-helyreállítás nem történt. Azonban a helyreállítók az állványok mögött a bevallottnál na­gyobb léptékű munkálatokat végeztek, így akadályozták meg - kész helyzetet teremtve a hatóságok számára - az immár sokkal jobb állapotban lévő épület esetleges későbbi lebontását.103 A Fővárosi Tanács a helyreállítás befejeztével szorgalmazta, hogy az ÁEH térítse meg a munkálatok költségeit. Szíjártó Lajos építési miniszter Rákosinak írt 1956-os feljegyzéséből104 azonban kiderül, hogy ez 1956 januárjában még nem történt meg. 98 MÓL XIX-A-21-a, Állami Egyházügyi Hivatal iratai, 4. d. A Budapesti Városi Tanács VB VIII. Városrendezési és Építési Osztályának (Preisich Gábor) levele az Állami Egyházügyi Hivatalhoz, 1954. szeptember 22. 99 Preisich Gábor levelén kézzel írva, „H.” aláírással (ez több, ilyen aláírású kézírással ellátott levél alapján valószínűleg az ÁEH elnökének, Horváth Jánosnak a kézírása lehet) az alábbi mondat olvasható: „Ez az ügy a Bp. P.B. utasítására Baranyai elvtársnál van a Fővárosi Tanácsnál. Vele kell beszélni, hogy hagyjanak nekünk békét az ilyen hangú levelekkel.” Ez magyarázhatja, hogy a Hivatal miért nem válaszolt a hozzá sorozatban érkező, a templom felújítását szorgalmazó levelekre. 100 A Szent Anna templom és a budai Víziváros katolikus egyházai 79. p. 101 PREISICH 1998. 35. p. 102 Uo. 103 /( Szent Anna templom és a budai Víziváros katolikus egyházai 79. p. 104 MOL M-KS-276. f. 65. cs., Agitációs és Propaganda Bizottság iratai, 276. ő. e. Szíjártó Lajos jelentése Rákosi Mátyásnak a Fő u. 41. sz. alatti Erzsébet templom tatarozása ügyében, 1956. január 30.

Next

/
Thumbnails
Contents