Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 6. (Budapest, 2011)
Városépítés, várostervezés - Valló Judit: Legénylakás – modern lakósejt. Fővárosi garzonlakások és bérlőik a 19–20. század fordulójától az 1940-es évekig
94 Városépítés, várostervezés Kozma a modem bútorokat tehát a garzonok szerves részének tartotta, amelyek szükségesek a jól funkcionáló kislakáshoz. Miután ezek a lakberendezési tárgyak - Kozma tanulmánya szerint - a tömegtermelés révén „mindenki bútoraivá” váltak, „a kislakás is olyan általános szükségletté [lett], mint a kisautó tömegtermelés a kvalitás szempontjaival a tömegszükségletek számára.” A tervező szerint azok, akik régebben csak idegen lakások szobauraiként élhettek, a garzonnal „még a legegyszerűbb megoldásnál is, ahol az előszoba az ő beépített szekrényeivel pótolja a „szekrényszobát”, ahol a fürdőszoba mellé csak kis szekrény-konyha jut, rendkívül használható lakósejt[hez juthatnak].” Ezek a lakósejtek a racionális térkihasználás következtében - Kozma szerint - gyermektelen házaspárok számára is megfelelőek. A kisebb alapterületű modern lakásokba tehát az 1930-as években súlyos, terebélyes bútorok helyett könnyű, egyszerű, kis helyet foglaló lakberendezési elemeket terveztek. De hogyan éltek és miként rendezhették be a modem „lakósejteket” az 1930-as évek garzonbérlői a valóságban? Hunyady Sándor novellájában Kozmánál kevésbé lelkesen mutatja be a tértakarékos garzontervezés okozta hétköznapi nehézségeket. Történetének főszereplői friss házasok az 1930-as évek Budapestjén, akik, miután „alkalmas lakást lehetetlenség találni az egész városban”, a feleség, a fiatal színésznő Anna addig egyedül lakott új garzonlakásában raknak fészket. „Anna sokszor úgy érezte, hogy egyedül neki magának is kicsiny a lakás, amely abból a szempontból csakugyan modern volt, hogy építője bámulatosan takarékoskodott a térrel. Gyönyörű volt, tiszta volt, ajtóinak és ablakrámáinak fehér zománca ragyogott. De túlságosan parányi volt. Olyan parányi, hogy Anna a szokásos reggeli svédtomagyakorlatot sem tudta úgy elvégezni, hogy a fejét vagy a könyökét néhányszor bele ne üsse a falba. Hogyan fognak itt ketten elférni? Hiszen a hely nem volt sokkal több, mint egy hálókupéban. Hát úgy is fognak elférni, akár egy hálókupéban. Legalább az állandó nászutazás benyomását fogják érezni a szűk helyen, ahol nekik is oly pontosan be kellett osztani minden mozdulatukat, ahogy valaha régen az abbáziai hálókocsin vigyázni kellett a nászutaspároknak.”49 léseken kívül - szájmosóval kombinált mosdó, fürdőkád, vécé, bidé - minden a kényelmet szolgálta: sín a zuhanyfüggöny számára, mennyezetbe süllyesztett olvasólámpa, világítóablak és szabályozható szellőzőnyílás, falba épített fogódzó, szappan- és szivacstartó. Optikai egységét az építész úgy teremtette meg, hogy a japán tatami mintájára - minden tárgyat a csempeméret többszörösével méretezett. A fekete-fehér burkolatokat a mennyezeten merész, erős textúrájú, viaszolt olajfestés egészítette ki.” TÓTH 2006. 222. p. 49 HUNYADY 736-737. p. A novellabeli házaspár gyermekének születésekor tovább bonyolódik a családi térfelosztás problémája. „Jóindulatú, kedves baba volt, mégis sok bonyolult probléma támadt vele kapcsolatban. Egy pólyásnak több hely kell, mint a legkövérebb fel-
