Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 6. (Budapest, 2011)
Recenziók
Klement Judit: Gőzmalmok a Duna Partján. A budapesti malomipar... 397 azután tovább működött a szocializmus évtizedeiben is, hogy a rendszerváltásnak mint vállalatok végleg áldozatul essenek, épületeik pedig ingatlanüzletek nyomán tűnjenek el. Egyedül az egykori Concordia-malom épülete áll ma is, amelyben a Malomipari Múzeum is működik. A kötet függelékkel zárul, amely a budapesti malomvállalatok adatait tartalmazza telephely szerint, lisztkiviteli statisztikát (célországok szerint), a malomalapítók megoszlását foglalkozás, illetve társadalmi állás szerint, illetve még sok más adatot, továbbá egy malomipari kislexikont a szakkifejezések magyarázatával. Milyen kép is bontakozik ki tehát Klement Judit könyvéből a magyar malomipar történetéről? Mit is képes megmutatni a magyar malomipar történetének hozzávetőleg száz esztendeje az 1840-es évektől az államosításokig? A szóban forgó iparág a kapitalizmus kori magyar gazdaságtörténet első, nemzetközileg is komoly sikereket felmutatni képes húzóágazata volt. Az első gőzerővel dolgozó nagymalmok az 1850-1860-as években, amelyek nem pusztán a termelők hozzájuk behordott gabonájának megőrlé- sére vállalkoztak, hanem a gabonát felvásárolták, termékeiket pedig távoli piacokon értékesitették, technológiai és vállalatszervezési szempontból egyaránt nóvumot jelentettek a korszak egységesülő fővárosában. A kötet szép képanyagából is jól megítélhető, hogy mennyire kiugranak a gőzmalmok Pest-Buda akkori, zömében földszintes, egyemeletes építészeti környezetéből. A századfordulóig eltartott, míg az épített környezet méretarányaiban - más iparágak pedig technológiai színvonalban - hozzánőttek a nagymalmokhoz. A születő kapitalizmusnak ez az első sikerágazata pedig a hazai fejlődés eredménye volt, a cégek alapítói, későbbi részvényesei - akiket a magas osztalékok vonzottak az iparágba - mind, amint Klement Judit is aláhúzza, hazai vállalkozók voltak, akik gyakran a terménykereskedelemben halmozták föl tőkéjüket. Ezzel kapcsolatban két figyelemreméltó dologra érdemes utalni. Az egyik, hogy bár ez nem szerepel hangsúlyosan a könyvben, de az a tény, hogy az exportpiacokra dolgozó malomipar hazai tőkéből és hazai vállalkozó szellemből született, élesen cáfolja azokat a régi keletű nézeteket, melyek szerint a kapitalizmus idegen országokból behozott portéka lenne a 19. századi magyar tájakon. A másik figyelemre méltó mozzanat Klement Judit fogalomhasználatában, pontosabban bizonyos fogalmaktól való tartózkodásában figyelhető meg, amit nehéz lenne nem állásfoglalásnak értékelni. Könyvében ugyanis egyszer sem szerepel a polgár, vagy polgárosodás kifejezés, amely pedig könnyen adódhatna a malomipar alapítói, tulajdonosai kapcsán. Korábban jó néhány történész bizonyára e szavakkal bőven megtűzdelt szövegben értelmezte volna a malomipar felfutását. Valószínűleg az e fogalmak körüli történész-szakmai konszenzus hiánya, más oldalról pedig a közbeszédben rájuk rakódott mitizáló rétegek voltak azok a tényezők, amelyek a szerzőt távol tartották e fogalmak alkalmazásától. Klement Judit nem tisztázó fogalomtörténeti tanulmányt kívánt írni - amely nélkül ma már nem lehetne elemző vagy leíró kategóriaként használni ezeket a kifejezéseket -, hanem egy iparág történetét a maga egészében bemutatni. Előfordulhat, hogy egy fogalom annyira túlterhelté válik, hogy alkalmazása már több zavart és értetlenséget keltene, mint amennyit megvilágítani volna képes a múlt folyamataiból. Előfordulhat, hogy a polgár és polgárosodás fogalomtól is el kell búcsúznunk, legalábbis felkészült, jó ízlésű történész könnyen lehet, hogy nemigen fogja többé alkalmazni ezeket a ma már teljesen elavultnak tűnő elméleti háttérből megörökölt kifejezéseket (vagy ha igen,
