Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 6. (Budapest, 2011)
Műhely - Sipos András: Tomsics Emőke: A pesti Belváros átalakulása az 1860-as és az 1900-as évek között – tervek, képek, megvalósulások
Tomsics Emőke: A pesti Belváros átalakulása az 1860-as és az 1900-as évek... 329 dolgozatban jól nyomon követhető, ahogyan az 1860-as évekre jellemző pragmatikus, a közvetlen tapasztalatból kiinduló és az észlelt anomáliákra reagáló városfejlesztési szemlélelettel szemben az 1870-es évektől uralkodóvá vált a nagyobb léptékben gondolkodó, „világváros”-vízión alapuló igényeket tápláló felfogás. A századvégen, az egykori városfalon kívüli területek átépülésével és léptékváltásával, az egykori városmag már avult kisváros érzetét keltette, az új híd viszont felvillantotta egy világvárosias központ kiépítésének lehetőségét. A várost zárt fizikai egységnek látó korábbi felfogást felváltotta a fejlődést folyamatos és extenzív terjeszkedéssel azonosító szemlélet, melyben a Belvárost körülölelő „mentális városfal” lerombolása elengedhetetlennek tűnt ahhoz, hogy a területet integrálni lehessen a modernizálódó városba. A korabeli városimázs fontos vonása volt a 18. századi-19. század eleji város elutasítása, s ennek egyik megnyilvánulása volt a régi Pest épületállománya iránti érzéketlenség, értékének alábecsülése. A szöveges források és a fényképanyag tanúságtétele ezen a ponton lényegében egybevág: noha a Belvárost ábrázoló közel 500 kép intenzív érdeklődést sejtethetne, ezek nagy része valójában a bontást örökíti meg. A látszólag kedélyes hangulatot árasztó fotók a figyelmes szemlélő számára nemegyszer drámai erővel jelenítik meg a belvárosi polgárok megszokott élettereinek pusztulását. Tetemes részük annak (a Toldy László főlevéltámok kezdeményezésére) 1894 végén született tanácsi határozatnak köszönheti létét, amely elrendelte a bontandó épületek megörökítését. Kimondottan kevés az olyan felvétel, amely a városrészt még normális életében mutatja. „Az egykori Pest tehát a róla készült fényképek ellenére is szinte láthatatlan” - állapítja meg a szerző. Más tekintetben lényegesen eltérő városélményt közvetítenek a szöveges források és a fotók. A szövegekben rögzített tapasztalat egyik meghatározó eleme már az 1860-1870-es években is a nagyvárosias utcai nyüzsgés, zaj, torlódás, állandó fennakadás, a különböző területhasználati módok konfliktusa. Mindez alig-alig jelenik meg a képeken az 1890-es évekig. Általános volt a város kulisszaként, látványosságként történő ábrázolása. „A képek egy 19. századi modern nagyváros fényképekben megnyilvánuló vizuális emlékművét építették fel” (189. p.), egészükben közelebb állnak a város ideális, mint tapasztalati képéhez. Az értekezés utolsó fejezetét Tomsics Emőke elsősorban a fényképi megörökítés feldolgozásának szenteli. Elhelyezi a Belváros fotózását a magyarországi kültéri fényképezés történetében, rekonstruálja a fényképek készítésének motívumait, a velük szemben megnyilvánuló megrendelői és befogadói igények szerepét, és különös figyelemmel járja körül azokat a mentalitásban gyökerező tényezőket, amelyek meghatározták a kamera mögött álló fényképész látószögét. Itt olyan kérdések vizsgálatára is vállakozik, hogy a vizuális
