Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 6. (Budapest, 2011)
Műhely - Argejó Éva: Égi és földi város. A város toposza az európai festészetben
310 Műhely Romantika Már a manierizmustól kezdődően változás figyelhető meg a képi ábrázolásokon: a külső világról a belső világra, az érzelmekre tolódik át a hangsúly, s ez jól nyomon követhető a városábrázolások alakulásában is. A változás egyben értékváltást is jelent: a külvilág értékei, mint az erő, hatalom és vagyon helyett a belső érzések kerülnek előtérbe, emlékek, álmok, félelmek és szorongások sej lenek át a városokat ábrázoló képeken, amelyek az ember belső világának kifejeződéseivé is válnak. A romantika elfordult a klasszicizmus hűvös szabályosságától s szellemi fegyelmétől, és az egyéniség, a személyes érzékenység és az ösztönvilág válik a művészet új tartalmává. A romantika ikonográfiái törés kifejeződése is volt, a korábbi szimbólumok és allegóriák hangulatoknak adták át a helyüket. Az érzelmek kifejeződése mellett fontossá vált az eredetiség, amely korábban csak egy kritérium volt a sok közül. A tájképfestés a legkedveltebb műfajok egyike lett, mivel a természetet a lélek tükrének és az egyéni függetlenség jelképének tekintették. Ez a természetre nyitás tört utat az álmodozásnak és érzékenységnek, s ez vezetett 1800 körül a táj- és városképnek mint önálló műfajnak a térnyeréséhez is, bár ez eleinte csak a holland kismesterek utánzásában merült ki.76 A romantika ikonográfiájáról Bialostocki a következőként vélekedik: „A romantika világnézete nem az elemek alárendelésén alapuló rendszer, hanem sokkal inkább az univerzumnak olyanként való felfogása, amilyenként az egyén szubjektumában visszatükröződik. Ez a szubjektívizmus az ikonográfia előtt megnyíló új tartományokban találta meg a maga kifejeződését. A romantika repertoárjának új témái születtek, ilyen volt többek között az ember és a társadalom, az ember és a távoli országok, városok tágas világa is.”77 A romantikus ikonográfia szívesen alkalmazott a barokk festészet által is kedvelt vanitas-motívumként romos tájakat, történelmi helyszíneket, városrészleteket. A festményeken a városok realisztikus, hű ábrázolása háttérbe szorult, és helyébe a töredezett, részelemeket felölelő ábrázolás lépett. A romantika festői a barokk mesterektől kölcsönözték az éles fény-árnyék hatásokat és különleges fényeffektusokat, ám letisztultabbak voltak annál, semhogy a barokk szemfényvesztő illuzionizmusával éltek volna. A 19. század elején fellépő művészeti irányzat német, francia és angol változata különböző stílus- irányzatokat hozott létre. A német romantikusokat a világfájdalom, a magány és a természetbe vágyódás jellemezte leginkább. A romantika patetikus és heroikus változatának 76 Legrand 2001. 15. p. 77 Bialostocki 1982b. 248-249. p.
