Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 6. (Budapest, 2011)
Műhely - Argejó Éva: Égi és földi város. A város toposza az európai festészetben
Argejó Éva: Égi és földi város 301 belső megjelenítés útja és szerepe az imádság folyamatában: „Például, hogy el- képzelhesd Jeruzsálem városát, végy egy várost, amelyet magad is jól ismersz, és ebben a városban nevezd meg azokat a helyeket, ahová a Passió történéseit képzelni fogod”. A quattrocento festészet legfontosabb alkotásai ezért főként általános, nem egyénített, egymással felcserélhető típusokat, helyszíneket és alakokat jelenítenek meg, s erre aggathatja rá a néző a saját belső, képi világát, amihez azonban szüksége van a tényleges fizikai látványra.28 Mivel a polgárosodó társadalom erre az időszakra már nagyban a városokhoz kötődik, a város és az ember kapcsolatának alakulása az építészetelméletben is fontos szerepet kap. A reneszánsz idejére Isten városából ember városa lesz, ami Itáliában - ahol a város és a társadalom összefüggésének tudata oly erős, hogy kihat az elképzelt városok felépítésére - az „ideális város” képében ölt testet.29 Filippo Brunelleschi30 és Leon Battista Alberti31 perspektívára vonatkozó, tudományos értékű tanításai ebben a korszakban hódítanak. Az eszményi város egy elvont, tiszta gondolati séma, amely a festészetben épp úgy teret nyert, mint a korabeli építészeti elgondolásokban és színpadi díszlettervezésben. A festők egyre kevésbé a valós, ám anakronisztikussá vált középkori városokból merítik megalkotandó városképeiket, hanem ők is a jövő elképzelt, ideális városának képét próbálják megfesteni. Ezeknél a városábrázolásoknál tendenciának tekinthető az egységes és mindinkább középpontosított tér kialakítása, valamint az elvontság erősödése a geometriai szabályosságra törekvés következtében: a festmények egyre inkább színpadi kép jelleggel bírnak.32Az ideális város koncepcióját magukévá tevő festők ily módon stilizált elemekből álló, dobozszerű képzőművészeti tér létrehozására törekedtek, amelybe belehelyezik a festmény témájául szolgáló történetet. A 15. századig ehhez a tájképi vedutát és az építészeti elemekből felépített, színpadszerü belső vagy külső teret, illetve a kettő kombinációját használják a festők. Ez egészült ki az építészeti elemekből „felépített” város perspektivikus ábrázolásának újszerű felépítésével a Giotto után fellépő alkotóknál. A képzőművészeti tér és a színpadi tér közötti kapcsolat erősödésében fontos szerepet játszott a perspektíva mint közös ábrázolási technika. A korszak színházi előadásainak városi látképeit olyan festők és tanítványaik festették, mint Piero della Francesca,33 s így színpadi díszleteiken és festményeiken egyaránt a kor építészeti teoretikusainak ideális várostervei 28 Baxandall 1986. 54. p. 29 HajnÓCZI 1994. 34. p. 30 Filippo Brunelleschi itáliai építész (1377-1446) 31 Leon Battista Alberti itáliai építész, író, költő (1404-1472) 32 HAJNÓCZI 1994. 79. p. 33 Piero della Francesca itáliai festőművész (1410/16 k.—1492)
