Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 6. (Budapest, 2011)
Épített örökség - Szakály Tamás: Belső-Erzsébetváros morfológiai fejlődése és társadalmi viszonyai a második világháborúig
222 Épített örökség mációkat kapunk. A terület épületei többségükben még földszintesek voltak, de az egy-kétemeletes házak száma folyamatosan növekedett. A Király és Wesselényi utcában már fölényben voltak az emeletes épületek, a Király u. 20. alatti Dobler-házban 411-en, kettővel kijjebb, a 24-ben 365-en, a Pekáry-házban 356- an laktak, így az Orczy-ház 359 lakója már épp csak a dobogós helyhez volt elég.12 A kis, keresztirányú, a városközponttól távolabb fekvő utcácskák még kisvárosi jelleget mutatnak, a Kis Diófa, a Nagydiófa, a Kertész és az Akácfa utcák épületeinek túlnyomó része földszintes, hiszen a magasítási hullám belülről kifelé haladt. A városegyesítés előestéjén a későbbi Erzsébetváros népsűrűsége körülbelül 2,5-szerese volt a fővárosinak. A Belső-Erzsébetváros összességében iparoskereskedő, kispolgári városrész volt, hagyományosan alsó-középosztálybeli társadalommal. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1870-es megalakulása után egy évvel tervpályázatot írt ki a főváros beosztási és rendezési tervének elkészítésére. Az ehhez mellékelt térkép és utasítások pontosan rögzítik, melyik területnek milyen funkciót szántak. A tervezet széleskörűen befolyásolta Budapest városképét abból a szempontból, hogy a funkcionális övezetek kijelölése a koncentrikus jelleget is determinálta. Az addig leginkább sugaras irányban terjeszkedő város a dűlő, majd sugárutak mentén épült intenzivebben (láthattuk a Kerepesi, de még a Király utca példáján is), ezért, ahogy Csanádi Gábor és Ladányi János fogalmaz, „az, hogy Budapest fejlődése övezetes irányba fordult, (...) talán nem is spontán fejlődés következménye, hanem nagyon is tudatos várostervezői beavatkozás eredménye”.13 A végül 1872-ben formát kapó szabályozás - pontosabban annak lazasága - azonban nem csupán a város utcaszerkezetének alakulását, a népesség koncentrálódásának útját, illetve ütemét befolyásolta, hanem a beépítettséget, így a város lakónegyedeinek képét is. A belső kerületekben a nagy tömbök sok kisebb, hosszúkás parcellára osztódtak. A 12-13 méter széles, 240 négyzetméteres telkek nem ritkák a Belső- Erzsébetvárosban sem, s ezekre akár emeletes házak is épülhettek. A lehetséges emeletszámot az utca szélessége és a telek mérete alapján határozták meg, de kétemeletes - 10 méter magas - épületet bárhol lehetett emelni, 10 méter széles utcában három-, újabb öt méterrel szélesebb utcákban pedig akár négyemeletes házak is magasodhattak. Mindez természetesen a házépítésbe és üzemeltetésbe fektető vállalkozók érdekeit szolgálta, az új terv ebben a tekintetben nem számított előrelépésnek az 1838-ashoz képest. A városvezetést főképp az motiválta, hogy az egykori országutak, dűlőutak közti területek is gyorsan benépesülje12 Lukács 1994.52. p. 13 CSANÁdi-Ladányi 1992. 37. p.
