Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 6. (Budapest, 2011)
Épített örökség - Újlaki Pongrácz Zsuzsánna–Zsidi Paula: A városkép történeti vizsgálata régészeti módszerekkel: Aquincum, a főváros római kori városelődje – a városi régészet és annak örökségvédelmi hatósági háttere
212 Épített örökség bálysértésnél kerülhet sor. Ezen túlmenően az örökségvédelmi hatástanulmányok készítésének jogszabályi feltételeit 2010-ben nagymértékben - meglátásunk szerint a preventív örökségvédelmi elvekkel ellentétesen - enyhítették. A történeti városok régészeti örökségvédelmében a szakmai feladatok mellett a hatósági feladatok, a konkrét beruházásokhoz, fejlesztésekhez, építkezésekhez kötődő intézkedések jellegüknél fogva gyakran tűzoltó munkák. Már megvették az ingatlant, már megtervezték a házat, már indulnának a markolók. Az előre átgondolt, kellően előkészített településrendezés válhat olyan eszközzé, amely lehetőséget ad a régészeti örökségvédelem más lehetőségeinek kiaknázására. És ebben a mondatban nem a „más lehetőséget” hangsúlyoznánk, hanem az „előre átgondolt” és „kellően előkészített” szavakat. A szerzők köszönetét mondanak Kolozsvári Krisztiánnak a képanyag ösz- szeállításáért. Hivatkozott irodalom ANDERKÓ 2008. ANDERKÓ KRISZTIÁN: Kutatások a Testvérhegy keleti előterében. Aquincumi füzetek, 14 (2008) 105-118. p. ANDERKÓ-BESZÉDES ANDERKÓ KRISZTIÁN-BESZÉDES JÓZSEF: Fel- 2006. tárások a 2-3. századi aquincumi legiotábor praetenturájában. (Excavation in the praetentura of the 2nd-3rd century legionary fortress of Aquincum.) Aquincumi fiizetek, 13 (2006) 67-77. p. FACSÁDY 1996. FACSÁDY ANNAMÁRIA: Kutatások az aquincumi katonai terriorium déli részén: Budaújlak (Bp. II. kerület) a római korban. (Research on the southern part of Aquincum military territorium: Budaújlak in the Roman Period.) Aquincumi fiizetek, 2 (1996) 14-21. p. HABLE 2009. HABLE TIBOR: Két újabb megelőző feltárás a vízivárosi ala tábor vicusának területén. Aquincumi fizetek, 15 (2009) 110-123. p.