Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 6. (Budapest, 2011)
Városépítés, várostervezés - Keller Márkus: Az óbudai kísérleti lakótelep és a kádári modernitás
Keller Márkus: Az Óbudai Kísérleti Lakótelep és a kádári modemitás 177 lakások összterületének minimális növelésével az egy lakásra eső szobák átlagát és ezzel természetesen a lakályosságot, illetve a lakásokban elhelyezhető személyek számát is lényegesen növelni lehet.15 A típustervek vagy a típustervek alapjául szolgáló elvek mindig a megfelelő lakásról és a helyes lakáshasználatról kialakult aktuális „társadalmi köz- megegyezést” tükrözik. Természetesen egy diktatúrában a közösségi vélemény alakításában a társadalmi aktoroknak csak egy jól körülhatárolt része tud részt venni, annyi azonban biztosan állítható, hogy a típustervekben megfogalmazódó értékek mindenképpen tükrözik az aktuális államhatalom felfogását a lakhatás kérdéséről. A legmeglepőbb ezzel kapcsolatban, hogy az általános várakozásokkal ellentétben a korszak sztálinista, a szocialista realizmus jegyében fogant típustervei törekszenek a legkevésbé arra, hogy a lakások alaprajzai és berendezése útján meghatározzák és megreformálják(!) a bennük lakók életét. Az 1947. évi és az 1955 utáni javaslatokban teljesen egyértelműen tetten érhető a nevelő, normatív szándék. Nem véletlen az sem, hogy csak az 1950-ig elkészült típusterveknél találunk bútorozási terveket, a lakások berendezése, helyes vagy helytelen használatuk 1955-ig nem kerül szóba. Ugyanebbe az irányba mutat az is, hogy míg az 1950 előtti és 1955 utáni típustervekben megjelenik a strukturálódás, specializálódás, bizonyos társadalmi csoportok, foglalkozások (gyakran csak képzelt) szükségletei kielégítésének igénye, addig a szocialista realizmus idején kidolgozott típustervek „a lakással szemben támasztott társadalmi igények átlagát” kívánták kiszolgálni.16 Úgy tűnik, a magyarországi sztálini típusú diktatúra számára az építészet ugyan eminensen a propaganda eszközei közé tartozott, az állam mindent megtett, hogy a szocialista realizmus esztétikai elvei érvényesüljenek az építészetben, de a nagy ipari projektek és a középületek mellett a lakásokra már kevesebb figyelem jutott. Az ekkor használt típustervekből egyértelműen kitűnik, hogy a cél elsősorban a minél gazdaságosabb lakásépítés volt. A szocialista realizmus dogmája csak a homlokzatok kialakításában jelentkezett, a lakások alaprajza (és így használhatósága is) ehhez alkalmazkodott, nem pedig valamiféle szocialista ideáltipikus életmódhoz.17 Ezzel szemben a szocialista realista korszak előtti és utáni típustervek, valamint a hozzájuk fűzött magyarázatok egyértelműen (a modernista építészet hagyományaihoz híven) befolyásolni, javítani” akarták a lakáshasználók életmódját: úgy érezték, meg kell tanítani őket a helyes lakáshasználatra. 15 Csordás 1955. 268. p. 16 Csordás 1955. 260. p. 17 KÖRNER-NaGY 2006. 229. p.
