Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 5. (Budapest, 2010)
Város - Emlékezet - Mítoszképzés : Várostörténet és oral history - Nagy-Csere Áron: A nyomortelep emlékezete. Mítosz, kulturális emlékezet, lieu de mémoire?
88 Város - emlékezet - mítoszképzés Értelmezhető-e egyáltalán a nyomortelepekkel kapcsolatos elképzelés mítoszként, ha figyelembe vesszük a mítoszkutatás klasszikusainak mítoszfogalmait? A világszerte csak a Szovjetunió széthullását követően megismert Alekszej Loszev 1930-as munkájának vége felé önironikusan így fogalmaz: „A mítosz a szavakba öntött csodás személyes történelem. Ez minden, amit a mítoszról mondani tudok.”16 Geoffrey S. Kirk 1970-ben megjelent könyvében szkeptikusan úgy véli: „Nem létezik valamiféle egyetlen típus, amely alá minden mítosz besorolható volna [...], és a mítosz funkciójáról egységes elméletet alkotni tökéletesen hiábavaló időfecsérlés.”17 Eliade meglehetősen egyszerű, Kirk szövegével közel egyidejű definíciója szerint „minden mítosz azt mondja el, miként jött létre valami”18 A politikai mítoszok tudatosan konstruált jellegét Ernst Cassirer már több mint hatvan éve felismerte: „Az új politikai mítoszok nem szabadon fejlődnek ki, nem a gazdag képzelet vadon termő gyümölcsei. Mesterséges dolgok, melyeket rendkívül ügyes és ravasz mesteremberek fabrikáltak.”19 Megállapítása párhuzamot mutat Assmann fentebb már említett definíciójával, miszerint a kulturális emlékezet „gondos irányításra szorul”.20 A Claude Lévi-Straussra is hivatkozó Zentai Violetta a modem politikai mítoszok kapcsán a mítoszokat ellenségnek tekintő Cassiremél árnyaltabban fogalmaz, amikor azt állítja, hogy a mítosz nem megjeleníti, hanem teremti a világot. „A politika világa különösen kedveli az elbeszélő mítoszt, amely a múlt szépen kidolgozott emlékeit kínálja, a szabályokat ismétlő mítoszt, amely a társadalom történetének kívánatos rendjét és folyamatosságát sugallja, és a magyarázó mítoszokat, amelyek a dolgok elkerülhetetlenségének és a kivezető út bizonyosságának tapasztalatát teremtik meg.”21 Mindezek alapján úgy tűnik, a mítosz olyan „gumifogalom”, amelynek nincsen általánosan elfogadott definíciója, következésképpen elemzési kategóriaként sem használható. Mindenestre, ha megfontoljuk, hogy többek szerint a kommunizmus is értelmezhető egyfajta önálló kultúraként,22 akkor akár azt is mondhatnánk, hogy az általa létrehozott nagy narratívák (vagyis megalapozó történetek) nem sokban különböznek a mítoszkutatás fókuszában álló ősi és „primitív” kultúrák őstörténetétől, mitológiájától, „szent történelmétől”. Ám ezzel - egy néhány pillanatig érdekesnek tűnő párhuzam említését leszámítva - nem mondanánk semmi továbbgondoló LOSZEV 2000. 272. p. 17 Kirk 1993.285. p. 18 Eliade 2002.131. p. 19 Cassirer 1997.40. p. 20 ASSMANN 1999. 55. p. 21 Zentai 1997.22. p. 22 Vö. Stephen Kotkin sztálinizmus mint civilizáció modelljével: KOTKIN 1995.
