Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 5. (Budapest, 2010)
Elmélet és historiográfia: a szocialista város elméleti és historiográfiai vitakérdései - Nagy Ágnes: A hatalom és tudás városa, 1945–1970
Nagy Ágnes: A hatalom és a tudás városa, 1945-1970 49 „Terület- és településfejlesztés”: a városi tér hatalmi berendezése Ha abból indulunk ki, hogy a város abban a mivoltában is válhat kutatási tárgy- gyá, ahogyan a kortárs társadalmi szereplők entitásként érzékelték és akként gondolkodtak róla, akkor e szereplők kilétére is rá kell kérdeznünk. Kik voltak azok a társadalmi szereplők, akik a várost egységként, rendszerként látták, illetve kezelték, alakították? Ebből a nézőpontból jellegzetesnek és hagyományosnak mondható kutatási irány a kijelölt időszakra vonatkozóan a terület-, illetve településfejlesztés vizsgálata. Ezek a vizsgálódások már nem korlátozódnak a szocialista városokra, hanem az ország településrendszerének más tagjait is számításba veszik. Ide sorolom Germuska Pálnak a szocialista városokról írott munkáját, Belényi Gyula alföldi városoknak szentelt vizsgálatát, valamint Kocsis János Balázs Budapest-kutatását14. Anélkül, hogy az építészettörténeti vizsgálódásokra is kitérnék, a várost államhatalmi pozícióból szemlélő társadalmi szereplőket illetően alapvető hiányra lehet rámutatni. Egyetlen tudományterület számára sem kérdéses, hogy a várost egészként maguk előtt látó kortárs szereplők között ott voltak az építészek (várostervezők), az 1960-as évek második felében már színre léptek a szociológusok is, és mindenekelőtt ott voltak a politikai hatalom birtoklói. Számomra a probléma az utóbbi kategória értelmezésében, illetve elgondolásában jelentkezik. Az eddigi vizsgálatok áttekintése ugyanis azt mutatja, hogy a politikai hatalom kategóriájának egyoldalú és differenciálatlan használata van csak jelen a városkutatásban. Miközben ugyanis a „településpolitika” címszó alatt a központi döntéshozás magától értetődően és hagyományosan válik a kutatás tárgyává és jelenik meg ezáltal a korabeli folyamatok egyedüli alakítójaként, addig az államhatalom, államigazgatás más olyan szereplői, akik a várost ugyancsak a maga egészében szemlélhették és szervezhették, háttérben maradnak. És még ha a helyi szint megjelenik is, megközelítésében ugyanaz a hagyományos szemlélet érvényesül: kizárólag a lokális politikai központ döntéshozói - a helyi tanács vagy pártbizottság vezetői - lépnek színre. A (párt)állami hatalom gyakorlása az államigazgatás különböző intézményes struktúráinak megkülönböztetését teszi szükségessé. A központi hatalmi apparátus - azaz a párt központi szervei, a kormány, a minisztériumok és egyéb csúcsszervek - mellett ugyanis az államigazgatás adminisztratív rendszere alsóbb szinteken is működött, valamint a hatalmi ágak rendjében működtek többek között az erőszakszervek is. Ezen a ponton három olyan lehetséges kora14 germuska 2004.; belényi 1996.; Kocsis 2006.; Kocsis 2009a.; kocsis 2009b.
