Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 5. (Budapest, 2010)
Recenziók
Kismező, Nagymező, Broadway. Várostörténeti tanulmányok 487 tősége volt arra, hogy az 1941. évi népszámlálási ívek elemzése alapján vázolja a lakóházak lakásviszonyait és a lakók összetételét a második világháború előestéjén. Haba Péter a 20. századi és napjainkban folyó, illetve tervezett építkezéseket mutatja be. E tematikus egységbe került Reichart Dóra tanulmánya, amely a területen álló fürdők történetéről és külső-belső állapotáról ad élvezetes, olvasmányos leírást. A második rész címe - Egyes épületek - pontosan tükrözi annak tartalmát: e részben valóban az egyes épületek történetéről, funkcióiról, stílusáról esik szó, bár Perczel Anna tanulmánya - Kisvárosias lakóházak a Klauzál utca páratlan oldalán - több épületre is kiterjed. A tanulmányok 8 magánház és négy középület - a Teréz Távbeszélőközpont (Szalai Borbála), az Emst Múzeum (Dávid Ferenc), a plébániatemplom (Tóth Bernadett) és a Klauzál téri vásárcsarnok (Vadas Ferenc) - építéstörténetét és leírását tartalmazzák. Talán jobb lett volna sorrendben szétválasztani a lakóházakról és a középületekről szóló tanulmányokat, mert akkor jobban kidomborodott volna ez utóbbiaknak a terület presztízsét emelő hatása, amely nyilván a lakóépületek kialakítását is befolyásolta. Ez utóbbiak egy-egy jellegzetes példáját Létay Miklós (Nagymező u 52.), Sepsey Zsófia (Nagymező u 23.), Sülé Ágnes Katalin (Nagymező u 14.) és Farbaky Péter (Király utca 49.) mutatja be. A közismertebb épületek közül Mai Manó fényképészmüterméről - a mai Magyar Fotográfusok Házáról - olvashatunk élvezetes leírást Csengd Péter és Plank Ibolya tollából, míg Komárik Dénes tanulmányában a Pekáry-ház számos, a felületes szemlélő számára homályban maradó részletére hívja fel a figyelmet. Lantos Edit pedig az Útvonal kapuja címen tárgyalja az utca Rákóczi út felöli torkolatában emelt két modern épület sorsát. A harmadik, Társadalomtörténet címet viselő rész két tanulmányt tartalmaz. Az első írás szerzői, Nagy Ágnes és Rigó Máté az 1941. évi népszámlálás lakásívei alapján az utca két eltérő beépítésű részében álló néhány épületet összehasonlítva azt vizsgálják, hogy miképpen befolyásolja az elöregedő, illetve a korszerű lakásállomány a bérlők összetételét. A forrás adatgazdagsága lehetővé tette a bérlők foglalkozási/ társadalmi helyzetének és a lakás méreteinek, komfortfokozatának, az egy lakásban élők számának, cseléd és albérlőtartási szokásainak összevetését (ezeket a szempontokat egyébként Fabó Beáta is érvényesítette a Klauzál tér vonatkozásában), valamint e szempontok mellett a lakbér-adatokat is figyelembe véve határozták meg a két lakóház-típus bérlőinek foglalkozási és társadalmi eltéréseit. E tematikus blokk másik tanulmányában megjelenik az oral history is. Csak dicsérni lehet a szerkesztőt, amiért bőséges teret engedett a vizsgált területen lakókkal készített interjúkból készült válogatásnak. Mátém Éva a hosszabb idő óta itt élők visszaemlékezéseit idézi fel, bemutatva szükebb lakóhelyükkel kapcsolatos érzelmeiket is, élettel töltve meg a környék lakóiról statisztikai adatok, vagy más iratok alapján írottakat. A magam részéről sajnálom, hogy a szerző ezeknek az elbeszéléseknek a részleteit - az oral history ma uralkodó módszertanát követve - tematikus rendbe sorolva idézi fel: ott ahol egy-egy interjúalanyt hosszabban, nagyobb terjedelemben szólaltat meg, az elbeszélés élményszerüvé válik, míg másutt a „snittek” érzelmi töltése, átéltsége elvész, ráadásul a vágások gyakran ismétlődésekhez vezetnek. Azonban még így töredékes formában is hitelesítik, vagy megkérdőjelezik a történészek által mondottakat, beiktatásuk élettel telíti a kötet által vizsgált „mikrokozmoszt”.
