Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 5. (Budapest, 2010)
Recenziók
After Intimacy: The Culture of Divorce in the West since 1789 473 tusok jellemző megoldási módjaként, s hogyan ágyazódott be ez a folyamat kulturálisan - márpedig a szerkesztők a kötet rövid bevezetőjében ezt feszegetik -, akkor a fent hangoztatott kifogás igenis jogosult. Meglehet, hogy a válások elterjedését egyszerűen a házasságon belüli hatalmi viszonyok radikális megváltozása, a házastársak intézménnyel szemben támasztott elvárásainak sok esetben irracionális növekedése, a kötelék emocionális jellegének felerősödése idézte elő, de ez az a tétel, amit az előbbi megközelítést választó szerzőknek ki kellene fejteniük, szervesen be kellene építeniük, s nem kívülről, mintegy magától értetődőnek tekintve beemelniük az elemzésbe. Külön kérdés, hogy beszélhetünk-e a „válás kultúrájáról” akár csak a „nyugati világon” belül is, főként a korai, nagyjából a 20. század derekáig terjedő időszakban. Ha a kötet szerzői, de legalább szerkesztői, valóban éltek volna az összehasonlítás kézenfekvő módszerével, mondjuk Európa és az Egyesült Államok már említett esetében, valószínűleg jelentős földrajzi (jogterületek közötti) különbségeket, sőt esetleg töréseket tárhattak volna fel a jelenség érzékelését illetően. Barbara Leckie máskülönben kitűnő tanulmánya, példának okáért, meggyőzően ad számot arról, miként járult hozzá a londoni törvényszék által vizsgált, peresített házasságtörések tárgyalási anyagainak részletekbe menő publikálása a „gyanú kultúrájának” (a culture of doubt) meghonosításához. Nem csoda, hiszen az angol Matrimonial Causes Act (1857) egyedül a bizonyított házasságtörést fogadta el válóokként. Ugyanezt azonban már nem lehetne elmondani olyan jogrendszerek esetében, amelyeken belül a házasságtörés nem, illetőleg - mint például Magyarországon - a joggyakorlatban csak elhanyagolható szerepet játszott. (Egyébként, érdemes itt megjegyeznünk, hogy egy korabeli jogász megfigyelő a magyar házaspárok erős személyes szabadság iránti igényével magyarázta a relatíve könnyű válás törvényi lehetőségét).* 2 A kötet szerzői közül leginkább Helena Goscillo volt az, aki a válás radikálisan eltérő orosz/szovjet tapasztalata kapcsán a nyugati trendtől való elhajlást hangsúlyozta, anélkül azonban, hogy kísérletet tett volna a kevésbé nyilvánvaló általánosabb tanulság levonására, ti. hogy az elemzett példa a jelenség terjedésének asszinkronitása mellett szól. További alapvető kifogás, amit az Urbs hasábjain feltétlenül szóvá kell tenni, hogy a tanulmányok mindvégig egyfajta virtuális irodalmi térben mozognak, illetőleg teljességgel elhanyagolják a válások urbánus-rurális dimenzióját is (Traci Pipkins ugyan írása címében hivatkozik Suburban Lifestylesm, azonban egyáltalán nem derül ki, miért, s mit is ért ezen). A válástörténet manapság már közhelyszerű megállapítása, hogy a válási ráták növekedése a 19. század végétől összefonódott az urbanizációval. Ez mindenesetre egybeesik a számtalan tudományos értekezésben, szépirodalmi műben, moralizáló eszmefuttatásban kifejezésre jutó kortárs tapasztalatokkal, miszerint a városi környezet, kiváltképpen a nagyvárosok közege valamiért különösen kedvez a házas konfliktusok kialakulásának, a megtűrt (majd egyre természetesebbnek tekintett) illegális párkapcsolatok szövődésének, illetőleg a válások terjedésének. A kötetben azonban sem a vizsgált szerzők (városi) kötődése, sem a kulturális termékek fogyasztóinak köre, sem a különböző reprezentációk ilyen értelemben vett térbeli vonatkozása 2 SZTEHLO KORNÉL: Törvényjavaslat a házassági jogról. Jogtudományi Közlöny, 29 (1894) 2. sz. (január 12.) 9-13. p.
