Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 5. (Budapest, 2010)
Recenziók
468 Recenziók A kiterjedt városi levéltári kutatásokra alapozott munka a visszaemlékezésektől a várost bemutató útikönyvekig terjedően nyomtatásban is megjelent forrásokra, valamint az osztrák uralom idején Lembergben megjelent sajtótermékekre épül. Mind vallási, mind etnikai szempontból változatos képet mutatott a lengyelek, németek, ruszinok, örmények, szerbek és zsidók lakta város. A helyi sajátosságok ellenére a monarchia más városaihoz, pl. Trieszthez hasonlóan 1867-ig Lembergben is a német volt a hivatalos nyelv, s a városi lakosság a szláv és a német sajátos keverékét beszélte, a kávéházi kultúra mellett épületei a jellegzetes bécsi neoklasszicizmus jegyeit viselték magukon, a középületek „Habsburg sárga” színükkel tűntek ki, a városközpontot pedig a városfalak helyén kialakított széles körutak övezték. Noha számos értelmiségi munkásságának eredményeként Lemberg több nemzeti kultúra bástyájává vált, ugyanezek a személyiségek azt is elősegítették, hogy az első világháború kitöréséig tisztán Habsburg város maradjon. A mü azt vizsgálja, miként vélekedtek egyrészt az építészetről, emlékművekről, a közösségi térről, valamint a köztük fennálló viszonyról, másrészt pedig a kultúráról, a nemzetről, az államról és a császárságról. A kérdés megválaszolásához a szerző többek között olyan neves közéleti személyiségek, illetve szakemberek műveit és munkásságát vizsgálta, mint a rendőrparancsnok Joseph Rohrer, az arisztokrata gyűjtő, gróf Maksymilian Ossolinski, a kormányzói tisztet több ízben betöltő Agenor Goluchowski, a politikus Franciszek Smolka, valamint az építész Julian Zachariewicz. A könyv egyes fejezetei a kultúrpolitika, a nacionalizmus és az építészet egymásra hatásának különféle aspektusaira koncentrálnak. Az első fejezet a 19. századi Lemberg politikai és kultúrtörténeti hátterét vázolja, majd azt vizsgálja, hogy az építészet milyen helyet foglalt el a tágabb értelemben vett várostervezésben, pl. a kultúrpolitikával, a szimbolikus reprezentációval kapcsolatos, illetve a városi infrastruktúra fejlesztése kérdéseinek szempontjából. A fejezet végül bemutatja, hogy az építészettel kapcsolatos írások, középületek létesítése és használatuk miként tükrözte a magán és közösségi tér felfogásában bekövetkezett változásokat. A következő fejezetekben a szerző számos konkrét példával is szolgál. A második fejezet galíciai közhivatalnokok, történészek és építészek visszaemlékezései, naplói, egyéb írásai, valamint a korabeli sajtóban megjelent cikkek alapján arra keresi a választ, hogy a 19. század eleje és a Vormärz, valamint a 19. század vége és a 20. század eleje között milyen folytonosságok és törések figyelhetőek meg. A harmadik fejezet a városépítés folyamatára, valamint az erre hatással levő elméletekre és nézetekre koncentrál. A könyv bemutatja az állami adminisztráció által kialakított városfejlesztési stratégiákat, majd mindazokat az akadályokat, amelyekkel megvalósításuk során szembesülni volt kénytelen. Olyan meghatározó kulturális intézmények létrehozását, későbbi sorsát és a róluk kialakult képet követi nyomon, mint az Ossolineum - Széchényi Ferenc múzeumalapításával párhuzamba állított, gróf Maksymilian Ossolinski által 1817-ben alapított, majd 1827-ben megnyílt „Lengyel Nemzeti Múzeum”, ami ma az Ukrán Tudományos Akadémia Könyvtáraként működik -, a Skarbek Színház (1842-1899) - amely nevét alapítójáról, Stanislaw Skarbek grófról kapta, s megnyitásakor Európa legnagyobb színháza volt -, valamint a Ruszin Nemzeti Intézet (Narodnyj Dom) és a Városháza. A szerző a közparkok példáján azt mu
