Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 5. (Budapest, 2010)

Hatalom és város – Budapest példáján - Szívós Erika: Terhes örökség: budapest történelmi lakónegyedeinek problémája a Kádár-korszakban a Klauzál tér és környéke példáján

Szívós Erika: Terhes örökség ... 421 zottságban való részvételre felkérték a fővárosi szakigazgatási szervek képvise­lőit is, akik a felkérésnek eleget is tettek. A Bizottság a munka minden fázisára kiteijedő, határidővel megjelölt feladattervet készített, amit a VB hagyott jóvá. 1983. május 5-én a Fővárosi Tanács vezetői értekezlete folyamatában át­tekintette a 15-ös tömb kerület kezdeményezéseként megindult, eddig elvég­zett rehabilitációs munkáját. A kísérleti tömb VI. ötéves terv keretében való megvalósítását reálisnak tartotta, és a felújításhoz szükséges anyagi segítséget biztosította.36 A Fővárosi Tanács és a kerületi párt- és tanácsi vezetés közötti konfliktusok legfőképpen abból adódtak, hogy a tömb-rehabilitáció nem igazán felelt meg a lakásgazdálkodás akkori hivatalos elveinek. A tömb-rehabilitáció során elke­rülhetetlen volt, hogy lakások szűnjenek meg, részben a belső udvari szárnyak lebontása, részben pedig a szoba-konyhás, komfort nélküli lakások összevonása miatt. A lakásgazdálkodási tervszámok bűvöletében élő fővárosi vezetés szemé­ben ez megbocsáthatatlan volt, még akkor is, ha a megszűnő lakásszámot rész­ben kompenzálta, hogy a 15. tömbben egy foghíj helyén négyemeletes lakóház épült számos új lakással. (Az első rehabilitációs tervváltozatot pontosan azért kellett átdolgozni, hogy javuljon a megszűnő és a megmaradó lakások aránya.) Érdekes, hogy a VII. kerület párttitkára, Nádasdi József a párton belüli befolyá­sát, személyes kapcsolatait használta fel, amikor a kísérleti tömbrehabilitáció eredményeit a Fővárosi Tanáccsal szemben meg kellett védeni. Igaz ugyanakkor az is, hogy a valóban szépen sikerült Klauzál téri tömb­felújítás egyfajta kirakatprojektté vált, amelyet az új várospolitika sikertörté­neteként lehetett reklámozni. A Klauzál téren rendszeresen megfordultak kül­földi delegációk - például Moszkvából és Pekingből, de Bécsből is - akik a városrehabilitáció budapesti eredményeire voltak kíváncsiak.37 A kerületi tanácsok/helyi szervek ambíciói az 1980-as évek elejének tágabb politikai kontextusában értelmezhetők igazán. Az ország párt- és állami veze­tése a lakásgazdálkodásban ekkor már nagyobb szerepet és önállóságot szánt a helyi tanácsoknak.38 Ezzel párhuzamosan - Magyarország növekvő államház­tartási problémáival összefüggésben - egy sor olyan intézkedés történt, ami azt jelezte, hogy az állam kisebb részt kíván vállalni a lakásépítésben: a ko­36 Lásd Előzmények c. rész a Jelentés a rehabilitációs feladatok időarányos végrehajtásáról c. dokumentumban. Készült a a VII. kér Tanács megbízásából, beterjesztve a VII. kér. PB és kibővített ülésén, 1983. szeptember. 20. BFL XXXV. 12.a.3. 176. őe. 2-3. p. 37 Interjú Sikonya Ferenccel, 2009. november 3. 38 Lásd pl.: MSZMP KB 1982. ápr. 7-i kibővített ülése. 2.: A lakásépítés, -fenntartás, gazdál­kodás és -elosztás fejlesztése. Faluvégi Lajos hozzászólása. MÓL 288. f. 4./184—185. őe. 49-68. p.

Next

/
Thumbnails
Contents