Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 5. (Budapest, 2010)
Hatalom és város – Budapest példáján - Szívós Erika: Terhes örökség: budapest történelmi lakónegyedeinek problémája a Kádár-korszakban a Klauzál tér és környéke példáján
412 Hatalom és város - Budapest példáján Budapest fejlesztésével kapcsolatban.11 Az ankét bevezetőjében világos különbséget tettek a műemléki szempontból értékesnek tekintett épületek és a polgári korszak átlagos bérházai között. Míg a kifejezetten műemléképületek (főként középületek) egy részét nemzeti örökségünk értékes részének tekintették, addig a bérházak többségéről úgy gondolták, hogy ezek egy korábbi korszak nem túl magas színvonalú tucatépületei, amelyeknek felújítására nem indokolt komoly forrásokat áldozni. A polgári korszak bérházaival szembeni negatív attitűd megerősödésében ekkor már nyilván ideológiai szempontok is szerepet játszottak. Az 1949 és 1970 közötti időszak általában sem kedvezett az örökségvédelemnek; bár elvben fontosnak ítélték a nemzeti örökség megóvását, és létezett a műemlékvédelem intézményes rendszere, a valóságban a védettnek nyilvánított épületek száma csökkent, és gyakran olyan építészeti emlékek is veszélybe kerültek, amelyeket a szakma egyértelműen értékesnek tekintett. Az 1970-es évek elejétől fogva oldódott a műemlékellenes hangulat; ennek jeleként az évtized közepén, Budapesten 1974-ben vált lehetségessé az, hogy megóvandónak ítélt épületeket tanácsi védelem alá helyezzenek, azaz helyi hatáskörben védetté nyilvánítsanak.12 Az épített örökséggel kapcsolatos attitűd változása nyilván hatással volt arra is, hogy miként tekintettek a történelmi városrészek lakóházaira. Építészek, várostervezők és közgazdászok szakmai és tudományos köreiben 1970 után rendszeres vitatémává vált a régi lakóépületek felújításának, megőrzésének kérdése.13 A fentieken túl a budapesti városrehabilitációs terveknek az is nagy lökést adott, hogy az 1970-es évek közepére kezdett veszélyes méreteket ölteni a belső városrészek pusztulása, és ezzel összefüggésben aggasztó demográfiai folyamatok indultak meg ezekben a kerületekben.14 Az épületállomány leromlása olyan stádiumba jutott, hogy attól kellett tartani, ha rövid időn belül nem kezdődik meg az átfogó felújítás, akkor az elavult épületek nagy részét nem lehet majd megmenteni. A fizikai leromlást társadalmi-demográfiai válságjelek is kísérték. A belső kerületek lakossága rohamosan csökkent, 1970 és 1980 között közel egyharmadával, miközben a főváros lakossága 3,7%-kal nőtt.15 Nagyfokú volt az elöregedés; a kerületek lakosságának már a ’70-es évek közepén is mintegy 30%-a volt 55 év feletti, a 15 év alatti korosztályok aránya pedig jóval alulmúlta a budapesti átlagot. A fiatal családosok tömegesen költöztek ki a VI., VIL, VIII. és IX. kerületi bérházas övezetből, nem kis részben az újonnan épülő 11 Budapest városépítészeti kérdései 12 ROMÁN 1996. 34. p. 13 LAMPEL-LAMPEL 1998. 35. p.; TOMAY 2007. 328-329. p. 14 CSÉFALVAY 1995. 35-37. p. 15 LAMPEL-LAMPEL 1998. 36. p.
